2011. március 11., 15:112011. március 11., 15:11
Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán 1961-ben diplomázott, majd az ELTE pszichológia-magyar szakát is elvégezte. 1961-63-ban Velencén, aztán Budapesten, a kőbányai kisegítő iskolában volt gyógypedagógiai tanár. Innen az MTA Pszichológiai Intézetébe került munkatársnak, 1965 és 1977 között pedig az ELTE Pszichológiai Tanszékén adjunktus, majd docens volt. Innen ismét a Pszichológiai Intézetbe vezetett az útja, ahol 20 éven keresztül tudományos osztályvezető volt. 1997-ben vonult nyugdíjba, de 2002-től a Szolnoki Főiskolán tanított, 2007-től a Károly Róbert Főiskola emeritus professzora volt.
Több tudományos tisztséget is betöltött, többek között volt a Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára és a Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője is. Tagja volt a Nemzetközi Pszichológiai Társaságnak és a Nemzetközi Fejlődéslélektani Társaságnak, 1992-től 1996-ig az Országos Gyermekvédő Liga elnökeként tevékenykedett.
Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia volt. Szellemi elődeinek, mestereinek Binét Ágnest, Mérei Ferencet, Radnai Bélát, valamint Kardos Lajost tartotta. Ez utóbbi inspirálta arra, hogy pályája során lehetőleg mindig a tiszta, közérthető fogalmazásra törekedjék. Okfejtéseit, a gyermekekkel, a családdal, a szocializációval kapcsolatos nézeteit, véleményét mindig úgy közvetítette, hogy azt a laikus, az átlagolvasó, néző is könnyűszerrel megértse. Méltán volt népszerű a televízióban futó Családi kör szakértőjeként, majd a Mesterkurzus előadójaként.
A tudományos ismeretterjesztést mindig is szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos cikket jelentetett meg a különböző szak- és napilapokban, folyóiratokban, s emellett szerte az országban tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat a pedagógusok számára. Több könyve is megjelent, amelyek közül a legismertebbek a Félelem, harag, agresszió, a Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, a Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, a Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, a Rögök az úton: egyén és család, a Szülők könyve, a Gyerekségek címmel pedig saját verseiből adott közre válogatást.
A fejlődéslélektan kutatásában és oktatásában végzett munkásságáért, a gyermekek védelme érdekében folytatott tevékenységéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2006-ban Budapest díszpolgára lett, 2009-ben Prima Primissima-díjat kapott, 2010-ben a Hazám-díjat vehette át.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.