
2010. március 16., 10:412010. március 16., 10:41
Graves saját házában esett össze, családja már nem tudott segíteni rajta – számolt be a színészt képviselő ügynökség. Peter Graves fivére, Jim Arness árnyékában kezdte pályáját. A filmvásznon 1951-ben, a Rogue River című bűnügyi drámában debütált. Két évvel később a Stalag 17 című drámában hívta fel magára a figyelmet. Ebben az alkotásban egy német kémet alakított, akit szövetséges hadifoglyok közé küldenek.
A kémszakmától később sem szakadt el, a hírnevet a Mission Impossible című televíziós sorozat hozta meg számára 1967-ben. A szériában a híres akciócsoport fejét, Jim Phelps ügynököt alakította egészen a sorozat 1973-as befejezéséig. Később – 1988 és 1990 között – újra az ügynök bőrébe bújt, amikor az Egyesült Államokban új életre kelt a sorozat Mission Impossible – Az akciócsoport címmel. Közel hat évtizedes pályafutása során Graves több tucat filmben szerepelt, a nézők az Airplane-filmekből is emlékezhetnek rá. A paródiában ő alakította a pilótát. A színész az utóbbi években olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Döglött akták, de előzőleg sokáig volt házigazdája az Egyesült Államokban nagy sikerrel futó Biography című történelmi műsornak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.