Hirdetés

Elhunyt Hazug Pista, a baktai remeteként emlegetett „mesemondó”

Az év első napján elhunyt Hazug Pista, a Kossuth-díjas Berecz András ének- és mesemondó egyik tanítómestere, barátja, példaképe.

Krónika

2016. január 03., 18:562016. január 03., 18:56

A Köllő István néven 1931. december 6-án született Hazug Pista Gyergyóalfalu határában élt egymaga egy szomszédság nélküli tanyán, emiatt gyakran emlegették a baktai remeteként. Gúnynevét és hírnevét egyaránt színes – és talán túlságosan is kiszínezett történeteinek köszönhette, amelyek miatt sokan meglátogatták apró tanyáján az egykori vadőrt. Baktai otthonában egy alfalvi család talált rá holtan.

„Gyergyóalfalu határában, túl a lakott részen, a Maros mellett van egy tanya. Ott lakik Hazug Pista, az egykori vadőr, aki olyan történeteket kanyarít, hogy még a nagy mesemondó, Berecz András is csodájára jár. Hazug Pista igazságai kerültek ebbe a kötetbe, mindegyikét maga a kiötlő mondja el, mesékkel szórakoztatva, tanácsokat adva úgy, hogy abból kikerekedjék életrajza és világszemlélete” – olvasható a Hazug Pista igazsága című kötet fülszövegében. Hazug Pista a 2002-ben készült, Ez úgy igaz, ahogy hiszitek című dokumentumfilmben is szerepel, amelyben a rendező és Berecz András nagyotmondó falusi mesemondók nyomába eredt.

„Az első világháborúból hazatérők közül sokan szerettek mesélni, lódítani. Az otthoniak pedig hittek nekik, mert nem ismerték a világot. Ezek a történetek arról szóltak, hogy amerre a magyar katona járt, milyen hatalmas dolgokat lehetett látni. Ma is élnek még olyanok, akik a háborúról és hadifogságról figurásan mesélnek, bánatnak, balsorsnak így öltenek nyelvet” – olvasható a film szinopszisában.

Berecz András rendszeresen látogatta Hazug Pistát, hogy ötleteket gyűjtsön tőle, hogy meghallgassa a meséket, amelyekben a bársonyos viperák lepotyogtak az égből, amikor a rókát úgy megijesztette Hazug Pista, hogy az „jettibe” kiugrott a bőréből, így nem kellett megnyúzni, vagy a szárazságbeli halakról, melyek kétéves korukban sem tudtak még úszni. Szórakoztatott nemrég báli közönséget is Alfaluban, de ha szavának hinni lehet, Andropovval, Hitlerrel is parolázott, hogy a pápával való cimboraságról ne is beszéljünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés