
A színészlegenda pályafutása elismeréseként 2017-ben Oscar-életműdíjat kapott
Fotó: Wikipédia
Elhunyt csütörtökön 88 éves korában Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész Miami városában.
2024. június 20., 20:582024. június 20., 20:58
2024. június 20., 22:352024. június 20., 22:35
A halálhírt a színészlegenda szintén színészi pályára lépett fia, Kiefer Sutherland közölte a közösségi médiában. „Személyesen úgy vélem, hogy a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja volt” – írta Kiefer Sutherland az X-en. „Nem riadt vissza egyetlen szereptől sem, légyen az jó, rossz, vagy rút. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett és az ember ennél nem kívánhat többet” – tette hozzá.
A közeli Bridgewater nevű kisvárosban nőtt fel. Már tizennégy évesen rádiósként dolgozott. A torontói egyetem mérnökhallgatójaként lépett be az intézmény színjátszó csoportjába, és az elismerő vélemények hatására döntött úgy, hogy kipróbálja a színészi pályát. A Londoni Zenei és Drámai Akadémia elvégzése után egy skóciai repertoárszínház tagja volt, s kezdett epizódszerepeket kapni televíziós sorozatokban.
A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. A világhírnevet azonban Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman M.A.S.H. című filmjében, amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak. Hat évtizedes filmes pályafutása során olyan filmekben szerepelt, mint A piszkos tizenkettő, Az éhezők viadala, a Klute, a Kelly hősei, a Tű a szénakazalban, illetve a négy Oscarral elismert Átlagemberek.
Pályafutása elismeréseként 2017-ben Oscar-életműdíjat kapott. Elnyerte az Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat is átvehetett. Sutherland öt gyermeke közül néhányan szintén színészi pályára léptek, az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherlandet jól ismeri a közönség egyebek mellett a 24 vagy A kijelölt túlélő című népszerű sorozatokból.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
Már nem kell ellopniuk a tolvajoknak a mobiltelefont ahhoz, hogy megszerezzék az áldozat SMS-eit és biztonsági kódjait. A rendőrség a SIM swap néven ismert módszer veszélyeire figyelmeztet.
Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.
Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyar blues kiemelkedő alakja. Halálhírét a zenész Facebook-oldalán közölték csütörtökön.
Szeptember 26-án ünnepeljük az európai nyelvek napját, a Krónika pedig ennek apropóján egy vadonatúj, pörgős kihívással készül. Itt a Nyelvvadász – a kvíz, amelyből kiderül, mennyire mozogsz otthonosan a kontinensünk nyelvi útvesztőjében!
Nyolcéves gyerek és 78 éves sakkozó is asztalhoz ült már azokon a sakkdélutánokon, amelyeket egy nagykárolyi testvérpár hívott életre. A fiúk azért kezdték szervezni a találkozókat, mert szerettek volna új ellenfelekkel játszani és tanulni.
A szőlőről szinte mindenkinek elsőre a borospohár jut eszébe, pedig évezredeken át sokkal inkább a tányér volt az „otthona”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
szóljon hozzá!