
Fotó: Pierre Cardin/Facebook
Elhunyt Pierre Cardin francia divattervező – közölte családja az AFP francia hírügynökséggel. Az avantgárd divattervezőt, az első pret-a-porter ruhadarabok készítőjét 98 évesen érte a halál kedden a Párizs melletti neuilly-i amerikai kórházban.
2020. december 29., 18:532020. december 29., 18:53
2020. december 29., 19:242020. december 29., 19:24
„Ez egy mélyen szomorú nap egész családunk számára, Pierre Cardin nincs többé. A nagy divattervező, aki majd egy évszázadot élt, páratlan művészeti örökséget hagy Franciaországra és a világra. Büszkék vagyunk állhatatos ambíciójára és egész életében mutatott merészségére ” – írták közleményükben. Pierre Cardin 1922-ben Olaszországban született, kétéves korában költözött a család Franciaországba. Miután kitanulta a szakmát és elkészítette első kollekcióját, a párizsi Paquin divatháznál lett rajzoló 1945-ben, majd a következő évben részt vett A szépség és a szörnyeteg című Jean Cocteau-film jelmezeinek tervezésében.
1946-ban Christian Dior a hagyományosan férfiak számára fenntartott poszton, a kosztümök és kabátok felelőseként alkalmazta, Cardin az új stílus (new look) jegyében alkotta meg híres, hosszú fekete szoknyából és testhezálló santung selyem kosztümkabátból álló bárkosztümjét. Saját divatházát 1950-ben alapította meg, négy évvel később nyitotta meg első párizsi butikját. A kezdetben a színház számára dolgozó Cardin abban az évben állt elő buborékruhájával, amely világszerte ismertté tette nevét. 1959-ben nem kis kockázatot vállalva az exkluzív modellek mellett készruha-kollekciót is kreált, ő volt az első híres divattervező, akinek kis szériában készült női darabjait a Lafayette Áruházban árulták.
Első férfikollekcióját 1960-ban 250 egyetemista mutatta be, a férfi divat forradalmasítójaként is hírnevet szerzett. Híres volt avantgárd stílusáról, a nők körében gallér és ujj nélküli miniruhákat hozott divatba, amelyeket geometriai mintákkal díszített. Később a miniről áttért a maxira és felvette kollekciójába a mértani formájú kiegészítőket (bizsuk, táskák). 1966-ban találta ki az uniszex divatot, bár ezek a ruhái inkább kísérleti jellegűek voltak, mint praktikusak. Ugyanabban az évben párizsi hármas ikrek közreműködésével gyerekkollekcióját is a nagyközönség elé tárta.
Ruháiból tartottak divatbemutatót a moszkvai Vörös téren, ő vezette be Kínába és Japánba a klasszikus francia divatot. Magyarországon 1983-ban nyílt meg első butikja, egyenruhát tervezett a Malév személyzetének és ő jegyezte a calgary-i téli és a szöuli nyári olimpiára utazó magyar sportolók ruháját.
Márkanevén kapható egyebek között babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz, manapság mobiltok és táblagép, de repülőgépet és autót is „öltöztettek már fel” Cardin védjeggyel. Vevőköréhez tartozott Jackie Kennedy és a Beatles is. A Pierre Cardin márkájú termékeket előállító vállatok együttesen 200 ezer embert foglalkoztatnak világszerte, szabadalmainak száma meghaladja a nyolcszázat.
Az egyik legismertebb francia negyvenöt évig volt a tulajdonosa egy színházból, kiállítóteremből és étteremből álló komplexumnak. Első divattervezőként ő szerepelt a Time magazin címlapján (1974-ben). Az UNESCO tiszteletbeli nagykövete, a francia Becsületrend kitüntetettje, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jószolgálati nagykövete volt. Ő az egyetlen divatdiktátor, aki a Francia Művészeti Akadémia tagja volt.
2014-ben a Párizs belvárosában található Marais negyedben nyílt meg a munkásságát bemutató múzeum. Tavaly nagyszabású retrospektív kiállítást szentelt a francia divattervező munkásságának a New York-i Brooklyn Museum. Szinte élete végéig igen aktív volt, ő felügyelte a nevét viselő divatház alkotóközösségeinek munkáját.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!