
Elhunyt 65 esztendős korában Buffó Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, művészeti vezetője – tájékoztatta az MTI-t Beke Farkas Nándor, a zenekar főtitkára.
2014. április 28., 17:042014. április 28., 17:04
Buffó Rigó Sándor 1949. április 18-án született Tatán. Zenei tanulmányait 1957-ben kezdte, tanulóévei alatt apja, majd később id. Járóka Sándor zenekarában játszott, 1967 és 1968-ban többször szerepelt a Magyar Rádió Népi Zenekarában.
Prímásként a balatonfüredi Marina Szállóban mutatkozott be először, majd ezt követték a különböző budapesti és külföldi fellépések. 1992-ben lett a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, majd 1994-től főtitkára. 1995-ben a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapta meg.
1997-től a 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője. 2000-ben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. 2005. decemberétől volt a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke - olvasható a zenekar honlapján.
A 100 Tagú Cigányzenakar tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene – többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei – mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. A zenekarnak nevével ellentétben megalakulásakor 138 tagja volt, ma 140.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!