Hirdetés

Elfogták a szökevény „Paprikát”

Rendőrkézre került a nagyváradi Kiss Iuliu, akit tavaly jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, amiért 2011 nyarán halálos autóbaleset okozott – adta hírül a Bihar megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 18., 17:212013. szeptember 18., 17:21

2013. szeptember 18., 17:292013. szeptember 18., 17:29

A Paprika becenéven ismert, alvilági kapcsolatai miatt hírhedtté vált 39 éves férfi tavaly júniusban szökött meg a börtönbüntetés elől, azóta körözték és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene – most tartóztatták le az illetékesek, amikor visszatért Bihar megye székhelyére. Két évvel ezelőtt júniusban Kiss épp a korábban kábítószer-kereskedelemmel vádolt Pompiliu Marcu lakodalmára sietett, és nagy  sebességgel száguldott végig Mercedesével az egyik nagyváradi negyed utcáján, amikor belerohant egy Tico típusú személygépkocsiba.

A kisautóban utazó három fiatal lány közül a 24 éves Adriana Jurcan a helyszínen életét vesztette, míg ikertestvérét és 25 éves unokatestvérét súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Utóbbi két áldozat felépült, miközben Kisst – akinek vérében alkoholt mutattak ki a baleset után – helyi rekordnak számító 55 ezer eurós óvadék ellenében tavaly januárban szabadlábra helyezték. Első fokon 3 év 4 hónap börtönbüntetést róttak ki rá, továbbá 360 ezer eurós kártérítést ítéltek meg az áldozat családjának. Ezt mindkét fél megfellebbezte, majd tavaly júliusban a kolozsvári táblabíróság hozott végeleges ítéletet.

Ez utóbbi tárgyaláson a vádlott már nem jelent meg, a helyi hatóságok pedig nem találták sem a nagyvárad melletti Hegyközpályiban található házában, sem pedig barátainál. Kiss különben már a tragikus baleset előtt összetűzésbe került a törvénnyel, korábban kábítószer-fogyasztás miatt bírságolták meg, de sajtóhírek szerint szoros kapcsolatban állt Bihar megyei drogkereskedő- és nőket prostitúcióra kényszerítő csoport tagjaival is. Mostani elfogása után Kisst a rendőrségi fogdába vitték, ahonnan átszállítják a nagyváradi börtönbe, hogy letöltse a büntetését.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés