
2010. október 12., 10:322010. október 12., 10:32
Forman egy héttel korábban a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon vehetett át életműdíjat. A lyoni ceremónián francia rendezők és a Lumiere Intézet igazgatója, Bertrand Tavernier emlékeztettek arra, hogy Forman filmjeivel küzdött a szabadságért, szembeszállt a hatalommal és intézményeivel, és nem volt hajlandó elfogadni a hollywoodi játékszabályokat sem. Thierry Fremaux, a fesztivál igazgatója is azt emelte ki méltatásában, hogy Forman az egykori Csehszlovákiában először a kommunista rendszer, később Hollywood nyomásával szállt szembe, és mindig sikerült felülkerekednie.
A fesztiválon retrospektív vetítéssorozaton láthatta a közönség a cseh filmes alkotásait. Forman, aki 1968-at követően emigrált Csehszlovákiából, a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus című filmjeiért nyerte el a rendezői Oscar-díjat. Nagy hatású filmjei között emlegetik a hatvanas évekbeli cseh újhullámban született Fekete Péter és a Tűz van, babám!, az 1979-ben bemutatott Hair, a nyolcvanas évekbeli Ragtime és Veszedelmes viszonyok, majd a kilencvenes évekbeli Larry Flynt, a provokátor és az Ember a Holdon című alkotásait. Az évente októberben megrendezett lyoni filmmustra tavaly Clint Eastwoodot tüntette ki a Lumiere-díjjal.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.