Hirdetés

Életfogytiglant kértek a halált okozó romániai házalóra Budapesten

Tényleges életfogytiglant kért az ügyészség arra a romániai magyar nőre, aki a vád szerint idős embereket rabolt ki Érd térségében úgy, hogy italukba erős nyugtatókat kevert, hármuk halálát okozva.

Krónika

2015. január 06., 17:532015. január 06., 17:53

A Budapest Környéki Törvényszéken hétfőn tartott első tárgyaláson a nő tagadta bűnösségét – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Koszta János elmondta: a most 37 éves román állampolgárságú nő ellen az illetékes főügyészség többrendbeli emberölés és lopás miatt emelt vádat.

A csatolt bizonyítékok szerint a vádlott 2009 és 2012 között magyarországi tartózkodásai során Érden és környékén a portékáival házalva igyekezett bejutni egyedül élő idősebb emberek lakásába. Ha ez sikerült, elterelte a figyelmüket, vagy elkábította őket, és megszerezte pénzüket és egyéb értékeiket. A kedves, behízelgő stílusban az idősek bizalmába férkőző vádlott többekhez szexuális ajánlattal közeledett.

Bejutva az ingatlanokba – ha nem sikerült a figyelemelterelés – rábeszélte a gyanútlan embereket, hogy igyanak vele alkoholt vagy kávét. Porrá tört altató-nyugtató hatású szert kevert az italukba, ettől a sértettek öntudatlan állapotba kerültek, így elvihette pénzüket, ékszerekeit, irataikat, ruhaneműiket. A nyomozás 12 esetre derített fényt.

A bódító szerek hatására egy 50 éves érdi férfi 2011 márciusában, egy 76 éves érdi asszony 2011 novemberében, egy 74 éves diósdi férfi pedig 2012 áprilisában meghalt, és többen is csak hosszú órák elteltével tértek magukhoz.

Az ügyészség fegyházban letöltendő tényleges életfogytiglant kért a nőre. A vádlott tagadta bűnösségét. Ha a bíróság helybenhagyná az ügyészi előterjesztést, ő lenne az országban a második nő, akire ilyen súlyos büntetést szabnának ki – tette hozzá a törvényszék szóvivője. Egy kaposvári nőt – két társával – tavaly januárban ítéltek jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházra egy tizenegy éves fiú meggyilkolásáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés