
2011. május 06., 11:482011. május 06., 11:48
A Cso-Oju 2011 expedíciónak sikerült megvalósítania a május 5-re kitűzött célt: feljutottak a 6400 magasan fekvő 1-es táborba, felszerelésük egy részét is fölszállították.
Ezt követően szerencsésen visszaérkeztek az 5600 méteren fekvő előretolt alaptáborba (ABC). A körülményekhez képest valamennyien jól vannak. Változatlanul nagy a hó, ma is havazott, az idő változékony.
A csapat sms-üzenetben számolt be a fejleményekről: VISSZAERTUNK AZ ABC-BE. FARASZTO NAPUNK VOLT, ELERTUK AZ EGYES TABORT 6400 M. GYONYORU IDONK VOLT, MOST MEGINT HAVAZIK.
A Cso-Ojura vezető normál úton három tábor érintésével másznak az expedíciók. A 2-es tábor 7100 méteren fekszik, a 3-as, csúcstámadó tábor pedig 7500 méter magasan.
Nem sokkal az utolsó tábor fölött kezdődik az úgynevezett halálzóna. Nevét onnan kapta, hogy az itt uralkodó szélsőséges körülmények – a levegő alacsony oxigéntartalma, hideg – miatt az emberi szervezet néhány napnál tovább nem képes működni. Ezért nyolcezer méter fölött a mászók többsége palackozott oxigént lélegez be.
A magashegyi csúcstámadó táborokból a mászók általában este, vagy éjszaka indulnak a csúcsra, hogy azt elérve még napvilág leereszkedhessenek egy alacsonyabb szintre.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!