Elérte a Rosetta-űrszonda a Csurjumov-Geraszimenko-üstököst

Az eseményről tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón kapcsolták az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontját, és beszámoltak a projektben való ma­gyar részvételről. A Rosetta az első űreszköz, amelyet egy üstökös körül állítanak pályára, és amely leszállóegységet küld az ősi, a Naprendszer születésének idejéből származó anyagot tartalmazó mag felszínére.

Az 1,2 milliárd eurós összköltségű projekt célja, hogy megismerjék a Naprendszer születésének titkait, emellett a küldetés során tanulmányozzák, hogy miként aktiválódik az üstökös központi csillagunkhoz közelítve. Az ESA 2004. március 2-án indította útjára az űrszondát, amelynek ahhoz, hogy elérje a célüstököst és vele azonos elliptikus pályára álljon, a bolygók gravitációs „parittyahatását” felhasználva többször kellett bonyolult, úgynevezett hintamanővereket végeznie.

Az elmúlt tíz év alatt 6,4 milliárd kilométert tett meg, ezalatt ötször kerülte meg a Napot, háromszor haladt el a Föld és a Mars mellett. Útja során két kisbolygóval is találkozott, 2011-ben pedig energiatakarékossági okokból hibernálták, hogy ez év januárjában „felkeltsék” álmából. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az elmúlt napokban többször is bekapcsolták a reaktorokat, hogy elvégezzék a pályakorrekciókat. Az utolsó, kritikus manővert szerda délelőtt végezték el, amely 6,5 percig tartott.

Mivel a Rosetta 22 fénypercnyire, körülbelül 400 millió kilométernyire van bolygónktól, a művelet kezdetéről és annak sikeres befejezéséről 22 perces késéssel értesültek a darmstadti irányítóközpont szakemberei. Az űreszköz körülbelül 100 kilométeres távolságra van a csóvás vándortól, és eleinte nem is áll pályára, mivel az üstökös gravitációs ereje ehhez nem elegendő

„Együtt repül majd az üstökössel, és egészen furcsa pályán halad. Többször is be kell majd kapcsolni a reaktorokat, hogy 30 kilométerre megközelíthesse a célobjektumot, amikor a Rosetta már ki tudja használni az égitest gravitációs erejét, hogy az üstökös körüli pályára álljon” – magyarázta Apáthy István, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársa. Szegő Károly, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója ismertette, hogy miként választják ki a Philae-egység leszállóhelyét.

Az üstökös magja szabálytalan alakú, két részből álló képződmény. „Rücskös” felületű, amelyen a legutolsó felvételek tanúsága szerint akad 1000 méter mély kráter és 150 méteres csúcs. Olyan leszállóhely kell, ahol nemcsak a stabil landolás feltételei adottak, hanem az idő döntő többségében napfényben van, biztosítandó a megfelelő energiaellátást, és azt is figyelembe kell venni, hogy semmi se zavarja az anyaszonda és a Philae közötti kapcsolatot.

„A leszállóhely egyelőre nem tervezhető meg pontosan, további vizsgálatok szükségesek, hiszen jelenleg még nem ismerjük a mag tömegét, tömegvonzását, vagyis nem tudjuk, hogy mekkora az az erő, amely az űrszondát az üstökös felé vezérli majd” – ecsetelte a várható nehézségeket Szegő Gyula, aki szerint szeptember végén kezdik el a lehetséges helyszín kiválasztásának aprólékos folyamatát.

A sajtótájékoztatón a szakemberek ismertették a projekthez való magyar hozzájárulást: a hazai szakemberek részt vettek mind a keringő űrszonda, mind a leszállóegység bizonyos részeinek kifejlesztésében. Az MTA Wigner FK kutatói a keringőegység számára kifejlesztett plazmadetektor-csomag öt mérőműszerének létrehozásában vettek részt, amelyek egyebek mellett a pozitív töltésű ionok háromdimenziós sebességeloszlását, összetételét vizsgálják, a magból kiáramló por- és gázaktivitását mérik, a semleges részecskék mozgásáról szolgáltatnak adatokat, észlelik a napszél, a plazma és az üstökös közötti kölcsönhatás révén kialakuló mágneses teret.

Az MTA Wigner FK és az SGF Kft. mérnökei fejlesztették ki a leszállóegység „agyát”, a hibatoleráns központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépet, amelynek szoftverét folyamatosan finomítják. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont szakemberei részt vettek a leszállóegység számára készült pordetektor és a napszél főbb paramétereit vizsgáló műszercsomagok kifejlesztésében. A BME űrkutató csoportja a leszállóegység tápellátó rendszerének fejlesztésében és megépítésében vállalt jelentős szerepet.