
2011. december 14., 08:572011. december 14., 08:57
Az énekes legutóbb tavaly ősszel jelentkezett új stúdiólemezzel (ez volt A katona imája), és míg idén egy koncert-dvd jelent meg tőle, jövőre a tervek szerint jön az új sorlemez, méghozzá némi stílusváltással. „A legutóbbi, 2010-es stúdiólemez megjelenése óta dolgozom az új ötletekkel” – nyilatkozta az énekes. „A ‘szintis album’ azt jelenti, hogy az eddig elkészült hat dal és a további tíz demó hangzását elektronikus hangszerek határozzák meg: ódon analóg szintetizátorok, modern szofthangszerek és -effektek, régi vasak és a legújabb mintavevők egyaránt megszólalnak a most készülő dalokban.” Ákos azt is elmondta, hogy a felvételekhez „a komplett Roland-múzeumot” kihelyezték a stúdióba.
„Az első dalt jövő áprilisban mutatjuk be, a tervek szerint lesz belőle kézzel fogható kislemez és letölthető változat is, mert időközben megjelentünk több netes zeneboltban, pl. az iTunes oldalán” – mondta a megjelenésről Ákos. „Ha minden jól alakul, az elektronikára épülő új koncertműsorral több 2012-es nyári fesztiválon is játszunk, és őszre megjelenhet az új album.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).