Hirdetés

Elavult a Télapó-imázs?

Domború pocakjával és szánhasználatával rossz példát mutat egészséges életmódból a Mikulás, inkább fogyókúráznia kellene, gyalog vagy kerékpáron járnia – állapította meg egy ausztrál kutató, akinek tanulmánya csütörtökön jelent meg a British Medical Journal című brit orvosi szakfolyóiratban.

MTI

2009. december 18., 09:302009. december 18., 09:30

Nathan Grills közegészségügyi kutató szerint epidemilógiai szempontból összefüggés van a Mikulás-kultuszt ápoló országok és azok között, ahol magas az elhízott gyermekek aránya.

Mindazonáltal úgy vélekedett, korai még feltételezni ok-okozati összefüggést, még ha Mikulás alakja szerinte azt az üzenetet hordozza is, hogy a „kövérség a jó humor és a kedélyesség szinonimája”. Grills emlékeztetett arra, hogy egyes országokban süteménnyel és brandyvel szokás várni a Mikulást, ami „persze rosszat tesz az alakjának és a háziak túlsúlyának is. Sokkal inkább arra kellene biztatni, hogy abból a répából és zellerből egyen ő is, amellyel a rénszarvast várják”.

Kifogásolva, hogy egyes képeslapokon a Télapó ráadásul pipázik is, felidézte, hogyan gondolkodhat erről egy 12 éves gyermek: „dohányzik, nemsokára 99 éves lesz, és nem vitte el a tüdőrák”. A Mikulás más veszélyes tevékenységekkel is vádolható: amikor például rénszarvasszánján körülutazza a földet, soha sem köti be a biztonsági övet, és nem visel sisakot. Világjárvány idején valóságos a veszély, hogy a Mikulás – bevásárlóközpontokban és utcákon tevékenykedő képviselői révén – elkapja vagy terjeszti az újinfluenza vírusát.

„A Mikulás a fertőző betegségek potenciális hordozója” – mutatott rá Grills, aki egy tanulmányt idézve azt írta, hogy naponta átlagosan legalább tízszer köhögnek vagy tüsszentenek rá. A kutató meglepődött azon, hogy „Mikulás-felvételkor” nem kérnek a jelentkezőktől egészségügyi alkalmasságit, és a saját Télapó-tapasztalatairól beszámolva megírta, hogy „csöpögő orrú gyerekek csókolgattak és ölelgettek, és soha nem adtak alkalmat arra, hogy két „ügyfél” között megtöröljem az arcomat”.

Grills szerint komoly kutatásokra lenne szükség arról, hogy a Mikulás milyen káros hatást gyakorol az egészségre, és milyen fertőzési kockázatot jelentenek a dublőrei. A kutató új Télapó-imázst javasol: karcsú, sportos embert, aki edzéssel készül a kemény decemberi megpróbáltatásra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés