
Együtt játszani, közösséget alkotni – ezt a kulcsmondatot ismételték többen a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület Én is szeretnék játszani elnevezésű kezdeményezésének hétvégi kedvcsináló rendezvényén.
2016. június 19., 16:392016. június 19., 16:39
Az ősszel induló átfogó program célja, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára megkönnyítse a beilleszkedést a társadalomba. Ehhez azonban a kezdeményezőknek támogatókra is szükségük van. Az egyesület ezért szervezett kerti partit, ahol a különböző fogyatékkal élő és az egészséges gyerekek együtt játszhattak az Életfa székhelyén. A kertben az érdeklődők hűs limonádét kortyolhattak és közben Balázs Imre József megzenésített verseit hallhatták a költő előadásában, majd a Jazzybirds zenekar koncertjén vehettek részt.
Deme Ilona, az egyesület elnöke elmondta, az ötletet az adta, hogy Deák Katalinnal – a projekt másik ötletgazdájával – közösen felismerték, hogy hiányzik egy olyan közösségi tér, ahol például a down szindrómás vagy mozgássérült gyerekek együtt játszhatnának a többiekkel. Az Életfa egyesületnél a tér adott volt, így csak be kellett népesíteni gyerekekkel. A kezdeményezés több közéleti személyiség tetszését elnyerte, Albert Csilla és Dimény Áron kolozsvári színművész is vállalta, hogy nagykövete lesz a programnak. „Próbáltuk elérni Angelina Jolie-t, de nem ért rá, ezért lettem én a nagykövet\" – tréfálkozott a kapunyitás előtti sajtóbeszélgetésen Dimény Áron.
Deme Ilona ugyanakkor elmondta, nagy álmuk, hogy a kertben fel tudjanak szerelni egy speciális hintát a mozgássérült gyerekeknek, ilyen ugyanis nemhogy Kolozsváron, de egész Romániában nincsen.
Makkai Bence, a projekt művészeti vezetője kérdésünkre kifejtette, amikor felismerték, hogy nagyobb horderejű lesz a program, úgy ítélték meg, hogy mindenképp jó lenne ráhangolni a kolozsvári, erdélyi közösséget az őszi kezdésre. „Azért szerveztük ezt a kerti partit, hogy megmutathassuk, miről szól a kezdeményezés: a találkozásról, az együtt játszásról. Fontos, hogy őszre ráhangolódjanak az emberek a szakmabeliek által irányított foglalkozásokra\" - magyarázta.
A szervezők első lépésként Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását, a társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Céljuk, hogy tevékenységük nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése változzék. Az előadás a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt rendezvénye lesz. Szabó Lilla, az augusztusi rendezvénysorozat programigazgatója úgy értékelt, a fogyatékkal élőkről szóló projekt gazdagítja a kolozsvári és erdélyi közösséget.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!