Hirdetés

Egyszeri Ákos-szuperkoncert

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Szuperkoncerten készül bemutatni Ákos tavaly év végén megjelent albumát, A katona imáját; a népszerű előadó május 14-én óriás színpadon és Magyarországon ritkán látható hang- és látványtechnikával adja elő új élő műsorát a Papp László Budapest Sportarénában.

2011. április 08., 10:412011. április 08., 10:41

 „Hét éve nem volt önálló lemezbemutató fellépésem a fővárosban, legutóbb 2004 májusában a Kisstadionban rendeztünk ilyet. A mostani Aréna-koncert is egyszeri alkalom lesz, mivel ilyen színpad-, látvány- és pirotechnikát, világítást másutt az országban nem tudunk megvalósítani” – mondta Ákos, valamint Kiss Zsolt, a produkció műszaki vezetője egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón, amelynek apropóját a koncert mellett Ákos Utazó című, most megjelent kiadványa adta. Mint elhangzott, a májusi koncert színpada kétszer akkora lesz, mint általában, a világítást több mint százhúsz robotlámpa biztosítja, az előadást tizennégy kamerával rögzítik majd.

Az Utazó egy úgynevezett DualDisc, vagyis – hasonlóan a régi vinyllemezekhez – mindkét oldala lejátszható. Az Utazó egyik oldala egy kilencszámos CD, rajta A katona imájáról lemaradt, címadó Utazóval, a tavalyi albumon szereplő A fénybe nézz öt, a Szeress így két különböző verziójával, valamint a magyar történelem elmúlt több mint ezer évét bemutatni tervezett nagyszabású projekthez, a francia közreműködéssel megvalósuló História Parkhoz Ákos által írt nagyzenekari mű témájával. A DVD-oldalon klipek szerepelnek, meg Ákos idei videónaplójának első három része az amerikai úttal együtt. „Az Aréna-koncerten ezek a dalok meg A katona imája többi felvétele áll majd a középpontban.

Teljesen új műsorral állunk elő, az előző, Szindbád-turnéról mindössze két dalt hagyunk meg” – emelte ki Ákos, aki az egyik televíziós tehetségkutató versenyből ismert Janicsák Vecával egy duettet is előad majd az Arénában. Ákos március elején az elmúlt év legjobb pop-rock lemeze Fonogram-díját kapta meg A katona imájáért. A szerzői kiadásban megjelent anyag az előadó tizenhatodik magyar nyelvű szólólemeze. Az énekes a nyolcvanas évek végén a Bonanza Banzai frontembereként lett ismert, szólóelőadóként több száz telt házas koncertet adott, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el. Készített verses hangjáték-albumot, hangoskönyvet, írt zenét színdarabhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés