Egyre népszerűbbek a tóparti növényből készült tárgyak

Kevés a minőségi nyersanyag

A gyékény, más néven buzogánysás, a pázsitfüvek rendjébe tartozik, és 15 ismert alfaja van. Az évelő növény levelét és szárát is hasznosítják. Virága, az úgynevezett pólinka vagy nádibotikó, megszárítva kitűnő szobadísz egész évben. A gyékényfeldolgozás évszázados mesterség. A víz közelében élő emberek igyekeztek minél közelebb maradni a természethez. Harmonikus együttélésük bizonyítéka, hogy alapvető eszközeiket a természet adta nyersanyagokból készítették. Gyékénnyel rendezték be házaikat. „A vékonyabb levelű macskagyékénynek nevezett fajtájából lehet a legfinomabb munkákat elkészíteni. A gyengébb minőségű alfajokból csak durvább dolgok készíthetők, de azokkal régebb nem is foglalkoztak, nem volt érdemes felhasználni. Volt elég jó minőségű anyag, de ez mára már megváltozott” – részletezi a nyugdíjas kézműves, aki szerint gyerekkorában hatalmas táblákban állt ez a növény a falu határában. A mezőgazdaság egyre nagyobb teret kívánt, így a vizes-lápos területeket lecsapolták, ami a növények pusztulásához vezetett. „Próbálkoztam a szélesebb levelű, gyengébb minőségű növénnyel is, de abból nem sikerült igazán jó termékeket készíteni” – teszi hozzá a gyékényfonó. Elmondása szerint az alapanyag spórolása érdekében néha műanyag szálakat is font a növényi rostok közé. „A rafiának nevezett műanyagot az egykori, helyi kendergyárban anyagrögzítésre használták. Ezt megkaptam, és felhasználtam a mindennapi tárgyak készítéséhez. Amiket nem rendelésre vagy eladásra készítettem, azokhoz ez is jó volt – emlékszik viszsza a kosárkészítő. – A színes szálakat vegyítettem a barna gyékénydarabokkal. Érdekes kombináció volt. Sok ilyen kiskosarat és lábtörlőt el is adtam végül, mert megtetszett az embereknek. De ez csak amolyan pótlóanyag volt, sokkal jobban szeretem az eredeti, természet adta alapanyagot.”

Őshonos növény, évszázados mesterség

A régi falusi házak berendezési tárgyai között sok gyékényből készült volt. A falu közeli tópartokról augusztusban begyűjtött növényt megszárították, és téli estéken vagy szabadidejükben fonták, alakították. „Már 10 éves koromban fontam a gyékényt. Amikor édesapám leült dolgozni, mellékuporodtam, és ellestem minden apró mozdulatát. Ha felállt a kisszékről, amin munkálkodott, gyorsan a helyére ültem, és próbáltam folytatni, ahol abbahagyta. Nagyon kedves foglalkozás számomra a gyékényfonás, de ma már egyre kevesebb az anyag, és sajnos a mesterséget sincs kinek megtanítanom. A gyerekeim és unokáim sem vonzódnak ehhez a családi hagyományhoz” – panaszolja Virágné Zsigó Berta, aki még a régi kosárfonó tűket használja, ha leül dolgozni. „Ezeket az eszközöket kovácsmesterek készítették erős patkóvasból, szinte elnyűhetetlenek. Több generációt is kiszolgálnak, kiváló, hagyományos segédeszközök. A nyele bodzafából készült, mert annak üreges belsejébe könnyű beilleszteni a vasat” – mutatja be szerszámait a gyékényszobrász.

Szinte mindent lehet fonni gyékényből

Kiskosarat, tojástartót, kenyereskosarat, méhkast és egyéb mára már dísztárgynak számító eszközt készít a börvelyi népművész. „Szinte mindent el lehet készíteni ebből a növényből. Szőnyeget, különböző formájú és mintájú lábtörlőt, falvédőt, megannyi formájú kosarat. Még nyáron is sokkal tovább frissen marad a kenyér és a tojás a fedeles gyékénykosarakban. Nem szárad ki bennük, mégis jól szellőzik” – ecseteli a gyékényeszközök előnyeit készítőjük. Emellett tűsdobozt, dísztálat, edényalátétet és méhek befogására alkalmas kast is készít a börvelyi asszony. A kosarak egy darabból állnak, folyamatos munka eredményei. A gyékényszálak könynyen formálhatók, ezért megfelelő kézügyességgel egy nap alatt elkészül a legnagyobb termék is. A falubeliek előszeretettel rendelnek és vásárolnak termékeket tőle, mert mindenki ismeri és használja ezeket az eszközöket. Elmondása szerint régebb egy nagykárolyi cég is rendelt tőle, majd kéthetente egyszer eljött a készáruért, és a Duna-deltába szállította értékesíteni. Arra a vidékre leginkább szennyeskosarat, kenyértartót, tojástartót, méhkast kértek. Volt, aki külföldi vendégeinek készíttetett gyékényholmit ajándékba, így ezzel a börvelyi kézműves asszony a tájegység kézművességét reprezentálta. „Nagyon szívesen kötöm a gyékényt, de már nagyon kevés alapanyagot találok. Én ki is mennék a mezőre anyagot gyűjteni, ha nem félnék annyira a vízi állatoktól. A tavaly is kinn voltam, nagyon be szerettem volna menni a vízbe, mert kitűnő gyékényt láttam, de tele volt az árok békával, nem mertem megpróbálni” – sajnálkozik a kosárkészítő.

A dekorációs termékekre szakosodott üzletek nagy része gyékénytárgyakat is forgalmaz. Ezek sokszor többe kerülnek műszálból készült társaiknál. Ám a népszerű népművészeti termékek készítői egyre kevesebben vannak, és nyersanyaguk is rohamosan fogy. Már a legősibb termőhelyeken is keresni kell a minőségi gyékényt.