
A lakástulajdonosok bizalmába férkőznek újabban a tolvajok, majd behatolnak az otthonukba, ahonnan kevés értéket és pénzt visznek el, így később és nehezebben derül ki a rablás. A bukaresti rendőrség szóvivője szerint nehezebb felvenni a harcot az újfajta technikát alkalmazó elkövetőkkel.
2017. február 14., 12:542017. február 14., 12:54
Újfajta módszert alkalmaznak betörésekkor a tolvajok, így a károsultak nehezebben, később jönnek rá, hogy kifosztották őket, az elkövetőknek pedig nagyobb az esélyük, hogy büntetlenül megússzák. Sergiu Dangulea bukaresti biztonságtechnikai szakember a Digi24 hírportálnak úgy nyilatkozott, az esetek többségében a tolvajok a lakásban elrejtett tárgyakat, ékszereket és pénzt lopják el. Annak érdekében, hogy ne hagyjanak gyanús jeleket maguk után, álkulcsot használnak, és nem törik fel a zárat.
Az újfajta módszerrel „dolgozó” betörők csak akkor hatolnak be egy lakásba, ha megbizonyosodtak arról, hogy üres, és senki sem láthatja meg őket. A betolakodók általában korábban kapcsolatot alakítanak ki a lakástulajdonosokkal, attól a pillanattól kezdve, hogy beléptek a házba, nem mozdítanak el egyetlen tárgyat sem, és pontos információiknak köszönhetően ahhoz a bútorhoz mennek, amelyikben a pénz található. A lopási technika sikere abban rejlik, hogy a fosztogatók nem viszik el az összes értékes tárgyat az áldozat házából, rendet raknak maguk után, hogy a tulajdonos ne vegye észre rögtön a rablást. Nem viszik el az összes pénzt, amit a lakásban találnak, általában csak a talált összeg felét lopják el.
„Amikor elhagyják a lakást, visszazárják a bejárati ajtót, így a tulajdonosok nem veszik észre, hogy betörtek hozzájuk. Általában egy barátra, dadusra, házvezetőnőre gyanakszanak a családtagok” – részletezte Sergiu Dangulea. A károsultak a betörésre utaló nyomok hiányában legtöbbször nem tesznek feljelentést, és hetek vagy akár hónapok is eltelnek, amíg tudatosul bennük, hogy kirabolták őket. Amire pedig rendőrségi eljárás indulna az ügyben, az ujjelnyomatok nagy része eltűnik. A szakemberek úgy vélik, ezt a lopási módszert már körülbelül egy éve alkalmazzák a betörők, már több száz esetet jegyeztek fel, a legtöbbet Bukarestben. Bogdan Ghebaur, a fővárosi rendőrség szóvivője elmondta, tavaly körülbelül 1500 lakásbetörést jelentettek, ebből 500-at az újfajta lopási módszerrel követtek el. A tettesek a tulajdonosok bizalmába férkőztek, így pontosan tudták, hogy hol található a pénz és értékes tárgy, illetve hogy a lakók mikor távoznak otthonról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!