
2012. szeptember 17., 08:082012. szeptember 17., 08:08
Tavalyhoz hasonlóan ez alkalommal is több futam közül választhattak azok, akik távfutásban kívánták megmutatni erejüket, másfelől pedig jótékonykodni szerettek volna.
Idén először vette fel a váradi rendezvényt hivatalos versenynaptárába a Romániai Atlétikai Szövetség, így a kedvtelésből szaladókkal egy időben az igazolt atléták is elrajtoltak, hogy egymás között döntsék el, ki lesz a félmaratoni futás idei országos bajnoka – ez a verseny egyébként világbajnoki előselejtezőnek számít. A főszervező Deme-Molnár József elmondása szerint különösen fontos, hogy szervezésből jól vizsgázzanak a sportesemény házigazdái, az atlétikai szövetség ugyanis kilátásba helyezte, hogy ha minden jól sikerül, jövőre a félmaratoni Balkán-bajnokság rendezési jogát is Várad kaphatja meg.
A kevésbé rutinosaknak nem kellett a teljes, 21 kilométeres félmaratoni távot lefutniuk, elég volt egyetlen, 5 kilométeres kört megtenniük, húszlejes beiratkozási díjuk felét pedig a szervezők a Váradon épülő, gyógyíthatatlan betegek ellátásával foglalkozó Hospice Emanuel Központ támogatására ajánlották fel. A bajnoki versenyben idén 75-en vettek részt, további 130-an pedig az országos bajnokságon kívül futották le a távot. A jótékonysági futamon mintegy 220 személy szaladt, köztük politikusok s közéleti személyiségek is. A kettes, illetve a négyes váltóba 17, illetve 14 csapat iratkozott be.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).