
2011. február 04., 10:332011. február 04., 10:33
A nagyvilág számára jól cseng a neve, hiszen 47 éve járja a nemzetközi eseményeket, az ENSZ-ben több területen dolgozott, bejárása volt a legnagyobb vezetőkhöz is. Az újságolvasók számára az Irak elleni háború idején vált ismertté a neve, mert a svéd Hans Blixszel együtt ő vizsgálta a közel-keleti ország állítólagos nukleáris programját. Bár önmagát politikától tartózkodó személyként állítja be, aki nem döntötte el, hogy indul-e a szeptemberi egyiptomi elnökválasztáson, a Twitter-oldalán olvasható üzenetek már hónapokkal ezelőtt is a Mubarak-rezsim megdöntését sürgették.
A jelenlegi rendszer elleni fellépést szorgalmazzák a Muszlim Testvériség tagjai is. A szervezetet 1928-ban Egyiptomban alapították, ma azonban be van tiltva a vallási alapon szerveződő, konzervatív iszlamista mozgalom, de tagjai független képviselőkként ott ülnek a parlamentben. A Testvérek népszerűségük ellenére nem akarnak részt venni a választáson. A hírek szerint Amr Músza, az Arab Liga főtitkára azonban igen, s Mohamed ElBaradeijel is tárgyalt annak hazatérését követően. Társával együtt ő is főként a külföld számára ismert, s elsősorban diplomáciai tevékenységéről híres, bár legalább Egyiptomban él. 2004-ben petíciót juttattak el hozzá fiatalok, arra kérve őt, hogy induljon a 2005-ös elnökválasztáson, de erre nem reagált, mindenesetre nem indult el a megmérettetésen.
Sitkei Levente, Magyar Nemzet
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.