
Fotó: MTI/Cseke Csilla
A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.
2021. március 14., 09:322021. március 14., 09:32
A Duna Televízióban sugárzott műsorban A Dal 2021 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra. A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: BariLaci és a Féltelek 36 ponttal, Süle Zsolt és a Befúj 30 ponttal, Radics Gigi és az Egy vagy velem 22 ponttal, valamint a Kaukázustól az Egyetlen szó 12 ponttal.
A nézők SMS-ben szavazhattak, a legtöbb voksot a Kaukázus Egyetlen szó című dala, Kardos-Horváth János és Kontor Tamás szerzeménye kapta, így ez lett 2021-ben az év magyar slágere.
Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett 10 millió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.
– mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus énekese, dalszerzője az M2 Petőfi Tv-n sugárzott Dal Kulissza című műsorban. Hozzátette: sok daluk gyűlt össze az elmúlt időszakban, és A Dal 2021-ben szerzett tapasztalatokat jól fogják tudni kamatoztatni a nyeremény részét képező lemezfelvételi, valamint klipkészítési lehetőség során.
Fotó: MTI/Cseke Csilla
A Kaukázus 2002-ben alakult, a dallamos rockzenét játszó, érzékeny témákkal, például a környezetvédelemmel is foglalkozó népszerű rockformáció azóta több átalakuláson ment át. Az alapító Kardos-Horváth János (ének, basszusgitár, dalszerzés) mellett jelenleg Kis Tibor „Sztivi” (gitár), Prommer Patrik (dobok) és Domokos Tibor (billentyűs hangszerek) tagja az együttesnek, a döntőben színpadra lépett a marokkói Said Tichiti (vokál) és Tiszai Vivien (dob) is. Az együttes eddig nyolc albumot jelentetett meg, a legutóbbi 2018-ban jelent meg. Kardos-Horváth János a Hahó együttessel sikeres gyereklemezeket is készít.
A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé került másik három produkció, BariLaci, Süle Zsolt és Radics Gigi öt-öt millió forinttal gazdagodott, a további négy döntős versenyző (Andelic Jonathan, a Swing á la Django, Katona Petra és a Mudfield) egy-egy millió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.
A szombati adásban adták át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson dönthette el, hogy a negyven produkció közül melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt.
A Dal 2021 adásaiban a produkciókat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.
A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie volt.
A dalválasztó döntőjében extra produkcióként a Magna Cum Laude és Nagy Feró, valamint a tavalyi győztes Orsovai Reni és Rácz Gergő lépett színpadra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!