Hirdetés

Egyetlen szó című dalával a Kaukázus nyerte A Dal döntőjét

•  Fotó: MTI/Cseke Csilla

Fotó: MTI/Cseke Csilla

A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.

MTI

2021. március 14., 09:322021. március 14., 09:32

A Duna Televízióban sugárzott műsorban A Dal 2021 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra. A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: BariLaci és a Féltelek 36 ponttal, Süle Zsolt és a Befúj 30 ponttal, Radics Gigi és az Egy vagy velem 22 ponttal, valamint a Kaukázustól az Egyetlen szó 12 ponttal.

Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik dal lesz a győztes.

Hirdetés

A nézők SMS-ben szavazhattak, a legtöbb voksot a Kaukázus Egyetlen szó című dala, Kardos-Horváth János és Kontor Tamás szerzeménye kapta, így ez lett 2021-ben az év magyar slágere.

Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett 10 millió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

Idézet
A díj a zenekar közös sikere. Az Egyetlen szó tábortűzi hangulatban született, és fantasztikus, hogy érzelmeket váltottunk ki a nézőkből, hiszen a közönség voksaival nyertünk. Ezt nem szabad elherdálnunk, jól szeretnénk bánni az emberek szeretetével”

– mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus énekese, dalszerzője az M2 Petőfi Tv-n sugárzott Dal Kulissza című műsorban. Hozzátette: sok daluk gyűlt össze az elmúlt időszakban, és A Dal 2021-ben szerzett tapasztalatokat jól fogják tudni kamatoztatni a nyeremény részét képező lemezfelvételi, valamint klipkészítési lehetőség során.  

A győztes dal, az Egyetlen szó az életigenlésről, az újrakezdésről szól, szövegéért a frontember Kardos-Horváth János kiérdemelte A Dal 2021 legjobb dalszövegírója elismerést is.

•  Fotó: MTI/Cseke Csilla Galéria

Fotó: MTI/Cseke Csilla

A Kaukázus 2002-ben alakult, a dallamos rockzenét játszó, érzékeny témákkal, például a környezetvédelemmel is foglalkozó népszerű rockformáció azóta több átalakuláson ment át. Az alapító Kardos-Horváth János (ének, basszusgitár, dalszerzés) mellett jelenleg Kis Tibor „Sztivi” (gitár), Prommer Patrik (dobok) és Domokos Tibor (billentyűs hangszerek) tagja az együttesnek, a döntőben színpadra lépett a marokkói Said Tichiti (vokál) és Tiszai Vivien (dob) is. Az együttes eddig nyolc albumot jelentetett meg, a legutóbbi 2018-ban jelent meg. Kardos-Horváth János a Hahó együttessel sikeres gyereklemezeket is készít.

A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé került másik három produkció, BariLaci, Süle Zsolt és Radics Gigi öt-öt millió forinttal gazdagodott, a további négy döntős versenyző (Andelic Jonathan, a Swing á la Django, Katona Petra és a Mudfield) egy-egy millió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.

A szombati adásban adták át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson dönthette el, hogy a negyven produkció közül melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt.

A győztes Andelic Jonathan lett Áldom című daláva (szerzők: Andelic Jonathan és Ferencz Péter Peet), a díjat a zsűri részéről Ferenczi György adta át.

A Dal 2021 adásaiban a produkciókat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie volt.

A dalválasztó döntőjében extra produkcióként a Magna Cum Laude és Nagy Feró, valamint a tavalyi győztes Orsovai Reni és Rácz Gergő lépett színpadra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés