Hirdetés

Egyéniségek jelentkeztek az idei Humorfesztre

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A 14. Erdélyi Humorfesztiválon idén újra megszervezik a feltörekvő ifjú humoristák tehetségkutató versenyét. Az előválogatókat március 8. és április 7. között tartják 9 erdélyi városban, kortól én nemtől függetlenül várják a jelentkezőket.

Szász Cs. Emese

Bede Laura

2017. március 29., 11:562017. március 29., 11:56

„Eddig minden helyszínen csak két-három jelentkező volt, de így is színes és érdekes volt a felhozatal. Igazi egyéniségek jelentkeztek idén. Három évvel ezelőtt pont azért döntöttünk úgy, hogy csak kétévenként szervezzük meg a humoristák versenyét, hogy legyen ideje kitermelődni a következő generációnak, és a már felfedezett humoristáknak is legyen egy kis terük\" – mondta György Botond, a fesztivál társszervezője.

Hozzátette, a humorfesztivál győztese így két évig mondhatja el magáról, hogy ő viseli ezt a címet. A nyertes az RMDSZ által felajánlott 2000 lejes fődíjat viheti haza. „A rendezvény programjai között a stand up comedy a legnépszerűbb, ebben a stílusban az erdélyi humoristák politikai, társadalmi témákkal foglalkozhatnak, amelyek érdeklik a közönséget\" – részletezte a humorista.

A 14. Erdélyi Humorfesztivált április 3. és 9. között szervezik meg Kolozsváron, a rendezvény keretében Marosán Csaba színművész szerelmi tanácsokat osztogat, levetítik Lakatos Róbert Bahrtalo! – Jó szerencsét! című filmjét, és nem marad el a slamkedvelők versenye sem, az Open Mic. Az RMDSZ ügyvezető elnöksége által 14. alkalommal rendezendő programsorozat legnagyobb újdonsága egy négyfelvonásos, nem gyerekeknek szóló politikai „gyerekdarab\": az Idegenek című előadás szövegkönyvét Székely Csaba írta, a bemutatót április 6-án tartják a Kolozsvári Magyar Színházban – jelentette be korábban Jakab Adorján, a rendezvénysorozat főszervezője.

A fesztiválon fellép Mogács Dániel, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, az Open Stage Székelylend, Felméri Péter, Gáspárik Attila, illetve a fesztivál társszervezői, Kun Zsolt és György Botond is. A kedvezményes jegyek elővételben kaphatók a Biletmaster.ro oldalon és a Kolozsvári Állami Magyar Színház jegypénztárában. A belépők ára 15 és 25 lej között változik, az egész hetes bérlet 55 lejbe kerül kedvezményesen, illetve 65 lejbe teljes áron. A helyszínen értelemszerűen drágábbak lesznek a jegyek, de a diákok és nyugdíjasok ekkor is kedvezményben részesülnek, valamint az A kártyával rendelkező diákok és a Sapentia egyetem tanulói 20%-os kedvezménnyel vehetik meg jegyüket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés