Egyelőre elmaradt a csúcstámadás, Varga Csaba újabb akklimatizációs körön van túl

•  Fotó: Facebook/Hazajáró

Fotó: Facebook/Hazajáró

Varga Csaba visszaereszkedett az alaptáborba – közölte vasárnapi Facebook-bejegyzésében a Hazajáró.

Krónika

2022. május 08., 11:492022. május 08., 11:49

Mint írták, a nagyváradi hegymászó egy éjszakát töltött a közel 7500 méteren fekvő 4-es táborban, majd szombaton leereszkedett az alaptáborba.

Ez a kör így egy újabb hatékony akklimatizációs mászásnak bizonyult.

A poszt is emlékeztet: Varga Csaba terve az volt, hogy

felmegy a 4-es táborba és a pihenő után eldönti, megpróbálja-e egyből a Kancsendzönga csúcstámadását. Végül a leereszkedés mellett döntött.

Ezzel a váradi építész három masszív akklimatizációs körön van túl. Most egy újabb pár napos „mélységi” pihenő következik.

korábban írtuk

Kancsendzönga-expedíció: Varga Csaba nagyváradi hegymászó megindította a csúcstámadást
Kancsendzönga-expedíció: Varga Csaba nagyváradi hegymászó megindította a csúcstámadást

Varga Csaba nagyváradi hegymászó megindította a csúcstámadást, szerdán indult el az alaptáborból, és csütörtökön elérte a 3-as tábort – számolt be csütörtöki Facebook-bejegyzésében a Hazajáró.

Mint ismeretes, Varga Csaba ezúttal a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a 8586 méteres Kancsendzönga megmászását tűzte ki célul. A Nepál és India határán fekvő hegycsúcsot a tiszta mászással, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja elérni. 

Varga Csaba amúgy már 2018-ban is megpróbált feljutni a Kancsendzöngára, az időjárási körülmények miatt viszont nem sikerült a csúcstámadás.

korábban írtuk

Jó hírek a Kancsendzöngáról: Varga Csaba nagyváradi hegymászó jó erőben van, már elérte a 7000 méteres magasságot
Jó hírek a Kancsendzöngáról: Varga Csaba nagyváradi hegymászó jó erőben van, már elérte a 7000 méteres magasságot

Jól halad Varga Csaba nagyváradi hegymászó Kancsendzönga-expedíciója, sikeres volt már a második akklimatizációs köre is. Friss fotókkal jelentkezett a Hazajáró Facebook-oldalán.

korábban írtuk

Újra elindult a Himalájába Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Újra elindult a Himalájába Varga Csaba nagyváradi hegymászó

Újabb csúcshódításra készül Varga Csaba nagyváradi hegymászó, szerdán indult el a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Himalájába.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A Kárpátok kihalás veszélyeztette büszkeségét rögzítette kameracsapda a Fogarasokban

Legelő bölényt kapott lencsevégre a Fogarasi-havasokban a Vad Kárpátok Facebook-oldal kameracsapdája. Az egykor a kihalás szélére került bölényből hivatalos adatok szerint 2023-ban 36 élt a Fogarasi-havasokban.

A Kárpátok kihalás veszélyeztette büszkeségét rögzítette kameracsapda a Fogarasokban
2025. szeptember 26., péntek

Vegán és húsevő egyaránt jól érezheti magát a budapesti csúcstalálkozón

Először rendeznek Magyarországon olyan nagyszabású vegán csúcstalálkozót, amely méretében és programjában Európa-szerte is ritkaságnak számít.

Vegán és húsevő egyaránt jól érezheti magát a budapesti csúcstalálkozón
2025. szeptember 25., csütörtök

Szeretetéhesek az emberek, a lakosság több mint fele tart háziállatot

A romániai lakosok több mint fele (57,1 százaléka) tart háziállatot – derült ki egy friss felmérésből. Hogy ilyen sokan tartanak kutyát, macskát, hörcsögöt, azt jelzi: az állatokkal való érzelmi kapcsolat fontos részévé vált az emberek mindennapjainak.

Szeretetéhesek az emberek, a lakosság több mint fele tart háziállatot
2025. szeptember 23., kedd

A gyógyszerügynökség állásfoglalására vár a paracetamol esetleges mellékhatásai kapcsán a román egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete kedden közölte, hogy kikérte az országos gyógyszerügynökség állápontját a paracetamol gyógyszer mellékhatásait illetően.

A gyógyszerügynökség állásfoglalására vár a paracetamol esetleges mellékhatásai kapcsán a román egészségügyi miniszter
2025. szeptember 22., hétfő

Hétköznapi példaképeket keresnek Kolozsváron

Első ízben díjaznák Kolozsváron azokat a személyeket, akik munkájukkal, tudásukkal vagy emberségükkel fontos szerepet töltenek be a közösség életében. A program célja, hogy láthatóvá tegye a hétköznapok „láthatatlan” értékteremtőit.

Hétköznapi példaképeket keresnek Kolozsváron
2025. szeptember 22., hétfő

Beköszönt hétfőn este a csillagászati ősz, a láthatáron az óraátállítás

Hétfőn, szeptember 22-én 21:19-kor következik be a csillagászati ősz Romániában – közölte az Amiral Vasile Urseanu Csillagászati Obszervatórium.

Beköszönt hétfőn este a csillagászati ősz, a láthatáron az óraátállítás
2025. szeptember 22., hétfő

Rangos listára került fel Temesvár

Ázsiai városok és kevésbé ismert európai úti célok mellett a Time Out nemzetközi kiadvány Temesvárt is felvette azoknak a helyeknek a listájára, amelyeket a leginkább érdemes meglátogatni októberben.

Rangos listára került fel Temesvár
Rangos listára került fel Temesvár
2025. szeptember 22., hétfő

Rangos listára került fel Temesvár

2025. szeptember 21., vasárnap

Amikor az élmény túlmutat a fotón – a hónap képe lett a National Geographicben Alex Poósz kismajtényi felvétele

Fotózás közben mindig tanul valamit Alex Poósz biológus, és rájön: érdemes néha megállni, megélni a pillanatot, és rácsodálkozni a természet szépségére. A természetfotós vadmacskáról készült felvételét a hónap képének választotta a National Geographic.

Amikor az élmény túlmutat a fotón – a hónap képe lett a National Geographicben Alex Poósz kismajtényi felvétele
2025. szeptember 19., péntek

Tévedésből egy hónapot töltött olasz börtönben egy román turista

Rémálommá vált az olaszországi nyaralás egy román turistának, akit a csendőrök összetévesztettek egy körözött bűnözővel, és az első napon őrizetbe vettek. A jászvásári férfi egy hónapot töltött börtönben.

Tévedésből egy hónapot töltött olasz börtönben egy román turista
2025. szeptember 18., csütörtök

Könyvfalók csatája: indul a 7. erdélyi olvasójáték

Októberben ismét csapatokban fedezhetik fel a történetek világát az erdélyi diákok: hetedszer rendezik meg az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. A játék keretében közös olvasás, feladatlapok és író-olvasó találkozók várják a könyvszerető gyerekeket.

Könyvfalók csatája: indul a 7. erdélyi olvasójáték