Hirdetés

Egyedi ajándékokat alkottak a vásárhelyi diákok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Fontos az egyediség a Bolyai Farkas Gimnázium diákjai számára, ezért legfőképpen személyre szabott tárgyakat „alkottak”, amelyeket bemutattak kedden az iskolában, így egy karácsonyi vásár keretében próbálhatták ki, milyen eladni az általuk előállított termékeket.

Becze Dalma

2014. december 17., 19:162014. december 17., 19:16

A középiskola tanári szobája előtti folyosó zsúfolásig megtelt diákokkal és érdekesebbnél érdekesebb termékekkel. A lányok leginkább kézzel készített ékszereket és dísztárgyakat bocsátottak áruba, míg a fiúk technikai tudásukat mutatták be.

Csiszér Andrea és osztálytársai sokat készültek erre a rendezvényre. „Vállalkozástan órán jelentkeztünk a projektekkel. A mi vállalkozásunk a nevünkből – Bea, Zsuzsa és Andi – összeállő BeZsAn. Ékszereket, képeslapokat, poszterféléket készítünk, mert szeretjük a képzőművészetet” – mondta a diáklány.

A bolyais lányok saját maguk készítik ékszereiket, így kézügyességüket vállalkozásukban is kamatoztathatják. „Már a tanév elején elgondolkodtunk azon, hogy mit készíthetnénk a karácsonyi vásárra. Ekkor született az ékszerkészítés ötlete. Akadnak, aki szeretnek üveget festeni, így ezekkel a termékekkel is színesítettük kínálatunkat” – mondta Éltető Kamilla.

A fiúk sem maradtak ki a vásárból, Szász László és társai karkötőket és kulcstartókat készítettek. „Karkötőink nagyon jó minőségű anyagból készülnek, olyanból, amilyent ejtőernyőkészítésnél is használnak” – mondta a diák. Volt olyan diákcsapat, amelynek tagjai elektronikai érdekességeket készítettek.

„Csak pár mintát gyártottunk, de ezekből lehet majd rendelni. Árammal működő díszeket készítettünk, az egyik darab például zenére működik és erősítőhöz köthető, a kis karácsonyfák pedig elemmel működnek, a rajtuk levő gömbök világítanak” – mondta Ferenczi Botond. A felsoroltak mellett számos érdekes munkával álltak elő a diákok. A különféle karácsonyi díszek mellett lehetett személyre szabott pólókat készíttetni, sőt egyedi mobiltelefontartót is rendelhettek a diákok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés