2011. március 14., 09:192011. március 14., 09:19
Jelképes áron kínálom gyáramat – hirdette a negyven év tevékenység után tönkrement vállalatát a savonai Telerobot tulajdonosa, David Corsini, aki egy feltételt szabott: az egy euróért gyárhoz jutó új cégvezetőnek nem szabad elbocsátani a vállalat huszonöt dolgozóját. Corsini a kedvező árban reménykedik, ha így sem akad vevő, március végén felszámolják a gyárat. A szicíliai Salemi művészettörténész-polgármesterének, Vittorio Sgarbinak 2008-ban jutott eszébe, hogy az 1968-as földrengés óta magára hagyott kisvárost újjáélessze. Egy euróért kínálta Salemi középkori házait. Azóta tízezren jelentkeztek még az Egyesült Államokból is, az új tulajdonosoknak az alacsony árért cserében helyre kell állítaniuk az épületeket. Salemi példáját követte a liguriai Carrega Ligure is. A kisvárost a 20. század elején 2300-an lakták, most 98 a bejelentett lakos. Hatszáz lakás vásárolható darabonként egy euróért.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.