Hirdetés

Egy nemesi család világtalálkozója

A Blénesiek világtalálkozóját szervezik meg július 26-án Gyergyószentmiklóson annak apropóján, hogy 400 éve, 1615-ben Bethlen Gábor fejedelem oklevélben nemesi címet adományozott a gyergyói Blénesi Istvánnak.

Baricz-Tamás Imola

2015. július 21., 19:252015. július 21., 19:25

A leszármazottakat zászlószentelésre, címer- és családfa-kiállításra, találkozóra várják. Nemcsak Európából, hanem a tengerentúlról is érdeklődtek a rendezvény iránt, amelyről Ilyés Kincső, Bajna György és Benedek József tájékoztatott. Bár egyikük sem Blénesi, a választ, hogy mégis mi közük az ünnepséghez, Bajna György fejtette ki, idézve Bethlen Gábor fejedelem leveléből: „világosan elhatározzuk, hogy ezen a módon soronlevő BLENESSI István őmaga és örökösei és leszármazottai, őmaga és mindkét neméből mindnyájan igazi és kétségtelen nemesekként birjanak és számitsanak”. Mind fiú- és mind  leányágon öröklődött a nemesség, a szervezők pedig mindanynyian Blénesi-leszármazottak. Benedek József saját unokáinak történetét mesélte el: a gyerekek az első unokatestvérüket egy nyári táborozásig nem ismerték, onnan hazatérve derült ki a rokonság. Mint mondta, ekkor fogalmazódott meg a találkozó ötlete. A szervezők nemcsak a 14 generációra visszavezető családfát teszik közszemlére, hanem a Blénesiek zászlaját is megszentelve hagyják az utókornak, akár címerüket. A zászló Puskás Bajkó Gábor brassói zászlókészítő, a címer Novák József címerkészítő munkája. Ilyés Kincső nyugdíjas rajztanár is Blénesi-leszármazott, a családfakészítést közel 25 évvel ezelőtt kezdte. A találkozó alkalmat ad arra is, hogy pontosítások, kiegészítések is megtörténjenek az egy méter széles, 15 méter hosszú, közel 2000 nevet tartalmazó papíron, a családfán ugyanis visszamenőleg tizennégy generáció tagjai szerepelnek. „A temetőben nagyon sok Blénesi nevet láttam a fejfákon. Édesanyám is Blénesi leány, azon gondolkodtam, kik is a mi őseink. A nagyapám ágán jó messzire mentem vissza, és kibontakozott a családfa, rengeteget jártam házról házra, és köszönöm, hogy az érintettek őszintén meséltek a felmenőikről” – mesélte Ilyés Kincső. A találkozóra mindazokat várják, akik a gyergyószentmiklósi Blénesi Istvánhoz bármilyen kis hajszálgyökérrel is kapcsolódnak, akkor is, ha időközben házasság vagy egyéb okból más a vezetéknevük, vagy ha ma Blénessi, Blénesy, Blénessy, Belényesi, Belényessy stb. névváltozatot használják. A találkozó vasárnap kezdődik, csoportkép készül a Blénesi-leszármazottakról, majd a Szent Miklós-templomban szentmisén szentelik meg a Blénesiek zászlaját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés