2011. augusztus 12., 12:432011. augusztus 12., 12:43
A magyar rendőrség tájékoztatása szerint a négy ember halálának pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. Emberölés bűncselekménye miatt nyomozást indítottak; a bűnügyről a nyomozás érdekei érdekében más információt egyelőre nem kívánnak adni.
Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a bűnügynek hány gyanúsítottja van. Mindössze annyit közölt: a csepeli területen befejezték a helyszínelést.
A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este.
Sajtóértesülések szerint egy uzsorás gyanúsítható a bűncselekménnyel; a férfi élve ásta el áldozatait, akiktől pénzt követelt. Szerbia budapesti nagykövetsége szerint a gyanúsított a hírekkel ellentétben nem szerb nemzetiségű. A Magyar Nemzet egyik újságírójának csütörtök éjjel sikerült megszólaltatnia azt az erdélyi fiatalembert, aki – állítása szerint – megszökött a bűnözőktől; ő vezette nyomra a rendőröket, miután kiásta magát a gödörből, amelybe nyakig betemették. Elmondása szerint a szerb férfi kicsalta őt az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspárral közösen fojtogatni kezdték, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemették, a bankkártyáját pedig elvették, hogy arról pénzt vegyenek le.
Az MTI tudósítója péntek délelőtt a csepeli területről azt jelentette: semmi nem utal arra, hogy az 12 órával korábban bűnügyi helyszín volt. Mindössze annyit lehet látni, hogy a gödröket – amelyek feltehetően a holttesteket rejtették – munkagép segítségével már feltöltötték. A környéken az MTI tudósítója semmilyen mozgást nem tapasztalt.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!