2012. október 25., 12:002012. október 25., 12:00
Keith Haffer, a Braasch Biotech LLC vakcinafejlesztő cég kutatója eredetileg élelmiszeripari kutatásaiban azt vizsgálta, hogy a különös hormon, az agy hipotalamusz nevű területe és a gyomorban, belekben lévő delta sejtek által elválasztott szomatosztatin adása alkalmas-e arra, hogy a sertések húsa kevesebb zsírt tartalmazzon, a tehenek meg jobban tejeljenek.
Az előbbi kísérletek kiterjesztése alapján jött az ötlet, hogy talán a kövér egerek lefogyasztása is megkísérelhető lehet a szomatosztatin ellen kifejlesztett vakcina alkalmazása útján. Az elhízott egér az emberi kövérség modelljeként szerepelt a kísérletsorozatban.
A hizlaló étrendet evő kövér egerek egyik csoportja kontroll volt, a másik csoport tagjai a kísérlet első napján, majd a 22. napon már kisebb adagban kaptak olyan oltást, mely szomatosztatin fehérjét tartalmazott.
Haffer első eredményeit már közölte a Journal of Animal Science and Biotechnology szaklapban, most részletesen az elhízással foglalkozó Obesity 2012 kongresszuson mutatta be.
A kontroll egerek, amelyek ugyanazt a kalóriadús tápot ették, mint a vakcinált állatok, szépen tovább híztak, míg a vakcinával oltott csoport tagjai már az első héten súlyuk 20 százalékát leadták és a fogyás a további időszakban hasonlóan folytatódott. A kutató kiemelte, hogy a szomatosztatin, amely elnyomja a hasnyálmirigy hormonok, az inzulin és a glukagon kibocsájtását, ebben a kísérletben az inzulin szintet nem befolyásolta.
Az előadás viharos vitát indított el. Egyik szakértő, Sabyasachi Sen hangsúlyozta, hogy bonyolult betegségekben egyetlen célt eltalálni nem elégséges. A testsúly csökkentése fontos cél lehet, de az elhízás és a teljes anyagcsere betegségcsoport kezelése sokkal komplexebb feladat.
A szomatosztatin a testben lévő valamennyi hormon szintjét valamilyen irányban megváltoztatja. Ez a gond: a teljes jéghegynek nem elég csak egyetlen csúcsát eltalálni.
A sokak által várt emberi vizsgálatok valószínűleg egy éven belül elkezdődnek, de várható, hogy még további állatkísérletekre is szükség lesz, az esetleges mellékhatások kizárása végett.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.