Hirdetés

Drága hobbiból megélhetés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mindössze 27 évesen saját divatházat nyitott a marosvásárhelyi Máthé Annamária, akinek fiatal kora ellenére nagy tapasztalata van a szakmában. Az elején bármilyen, varrással kapcsolatos mun­kát elvállal, de hosszú távon inkább egyedi darabokat tervezne.

Szász Cs. Emese

2014. augusztus 07., 20:172014. augusztus 07., 20:17

Eddig csupán drága hobbiként űzte, most azonban úgy döntött, megpróbál megélni a divatból Máthé Annamária. Nem sokan merik ezt vállalni, főként nem Marosvásárhelyen. Az ifjú divattervező azonban úgy határozott, számtalan kollekció és többévnyi „hobbivarrás” után itt az ideje nyitni egy műhelyt, amit ő csak divatháznak nevez.

„Sokan nem hiszik, hogy Marosvásárhelyen megéri bármilyen vállalkozást indítani, nem hogy divatházat. Ráadásul nagyon kevés olyan divattervező dolgozik itt, aki nap mint nap űzi a szakmát. Vannak divattervezők, divatbemutatók, de arra nem igazán vállalkoznak, hogy megéljenek a divatból a tervezők” – magyarázta a 27 éves lány.

Hozzátette, ő maga is sokáig azt gondolta, csupán egy drága hobbi lehet a divattervezés, aztán már annyit foglalkozott vele, hogy úgy döntött: megpróbál ebből megélni. Valamivel több, mint egy hete nyitott egy kis műhelyt az Egyesülés negyedben, a Style Mile márkanév jelzi, hogy ez Máthé Annamária divatháza, és a Road to Fashion szlogen, amelyet saját bevallása szerint rá találtak ki, hiszen egész élete út a divat felé.

Az átalakítástól az egyedi darabok tervezésééig

A fiatal lány elmondása szerint mindig is „divatbeteg” volt, 13 éves korában alakított át először magának egy nadrágot, és nemsokára varrt is egyet, mert olyan trapéz csípőnadrágot nem lehetett akkor kapni, amilyen neki kellett. A divat útján mégis az a Gyermekpalotában elvégzett kurzus indította el, amelynek már a harmadik óráján varrógép előtt alkothattak a résztvevők. Annamáriában már akkor látták a tehetséget: másként látott, másként alkotott, 16 éves korában pedig első divatbemutatóján is szerepelt.

Azóta is ő maga varrja ruháit, három éve egyetlen ruhadarabot sem vett magának, csak és kizárólag anyagot vásárol. Évente öt-hat kollekciót tervez, divatbemutatókat szervez, tavaly év végén díjat is nyert. Bár az egyetemen ipari dizájnt tanult, és gépészmérnöki oklevelet szerzett, és még múlt évben is csak magának varrt, mára már biztos benne, hogy a divatból szeretne megélni.

„Szerintem lehet a drága hobbiból megélhetés. Már jönnek az emberek, kérdezősködnek, érdeklődnek. Ráadásul most az elején nemcsak arról szól majd ez a divatház, hogy megtervezek néhány ruhát és kivitelezem, hanem bármilyen, varrással kapcsolatos dolgot elvállalok. Ha valaki felhajtatni, átalakíttatni akar, akkor azt is elvállalom, ha fent akarom tartani ezt a helyet. A végső célom azonban az, hogy egyedi darabokat tervezzek” – mesélt terveiről Máthé Annamária. Tudja, nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis egyelőre csak a gálaruhák esetében van igény az egyedi tervezésre.

Főszerepben a dolgozó nő

A fiatal divattervező divatháza kis varrodai műhelyből és egy be­mutatórészből áll, amelyben helyet kapott egy próbafülke is. Legújabb kollekcióját állította ki a boltban, amelyből kitűnik, Annamária irodai ruhákat szeret leginkább alkotni.

„Kimondottan az office divatot kedvelem, amit még nehezebb itt csak Vásárhelyen eladni, mert mondjuk, a bankárokra lehet számítani. De mindig is ez volt a kiindulópontom amellett, hogy karakterekre és személyiségekre építem fel a ruháimat. Olyan elfoglalt, dolgozó nőknek tervezek, akik nagyon sokat dolgoznak, nincs idejük semmire, viszont fontos a megjelenésük. Az ilyen nőknek nagyon funkcionális ruhákra van szükségük, ugyanis lehetnek olyan megszorítások a munkahelyükön, hogy nem lehet kint a válluk, vagy nem lehet mély a dekoltázsuk. Így a ruhák lényege az, hogy egyrészt fed, de ugyanakkor átalakítható, ha utána szórakozásra használják. Például, ha munka után ki akarsz menni egy kávézóba, le tudod dobni a zakót, fel tudod tűrni az inget, és máris szexi lesz a ruhád” – magyarázta fő koncepcióját a fiatal divattervező.

Mint mondta, az irodai öltözék kivitelezése jóval olcsóbb, mint mondjuk egy tiszta tollakból, gyöngyökből készült estélyié, amely rengeteg pénzt és munkát igényel.

A kollekciója nagy részét 30 fölötti nőkre álmodta meg, de van néhány, fiatalabbaknak való és egyben sportosabb darab is. Emellett divatháza népszerűsítése érdekében minden hónapban kinevez egy darabot, amely a hónap terméke, azt pedig akciós áron, bármilyen színösszeállításban kérheti az ügyfél. Sok ilyen és ehhez hasonló népszerűsítő akcióval készül a fiatal divattervező, miközben reméli, hogy sikerül megvalósítani az álmait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés