Döntötték a kisüstit és a rekordot

Hetedik alkalommal rendeztek nemzetközi pálinkafesztivált a magyarországi Gyulán „Az élet fontosabb a választásoknál” – jegyezte meg Lovász Sándor főszervező, amikor arról kérdeztük, miként befolyásolta az idén hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Pálinkafesztivált és Kiállítást, hogy egybeesett az anyaországi országgyűlési megmérettetés második fordulójával.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Valamit tudhat a gyulai rendezvény ötletgazdája, a viharsarki városban a hétvégén megrendezett fesztiváli programokra ugyanis mintegy 90 ezren látogattak el a három nap alatt – ennyien pedig talán összesen nem járultak az urnák elé egész Békés megyében. Igaz persze, hogy a gyulai várkertben mindent megtalált az érdeklődő, ami szem-szájnak ingere, nemhiába kiáltották ki a szervezők már jó előre a világ legfinomabb rendezvényének a pálinkafesztivált. Az ennek keretében hatodik alkalommal megtartott Böllér Napokon tucatnyi tájegység hentescsapatai készítettek toroskáposztát, töltöttek hurkát, kolbászt, sütöttek tepertőt, aki az itteni felhozatal közepette éhes maradt, az megérdemelte. A legízletesebb disznótorost készítő, legügyesebb böllérkülönítménynek egyébként a szeghalmi Váradi János vezette csapat bizonyult.
Idén több szempontból is rekordot döntött a gyulai rendezvény, hiszen a vendégek soha nem tapasztalt sokasága mellett összesen 368 pálinkát és gyümölcspárlatot neveztek be a nemzetközi megmérettetésre Magyarországról, Horvátországból, Szerbiából és Erdélyből. Az egyik székelyudvarhelyi részvevő például úgy foglalta össze a hungarikumnak számító ital egyszeregyét: „egy csepp pálinkában benne van minden, amit az életről tudni kell, és tudni érdemes. Ott van benne az egész világ”. A hagyományokhoz híven idén is két kategóriában – kereskedelmi céllal főzött, illetve bérfőzetet – zsűrizték a versenypálinkákat. Előbbi kategóriában a magyar pénzügyminisztérium fődíjával járó első helyezést az újfehértói Kaiser 2000 Kft. kapta igazi különlegességnek számító szederpálinkájával, az év legjobb bérfőzetőjének pedig a bodrogkői Czakó Gábort kiáltották ki ugyancsak kuriózum párlatával, a meggykisüstivel. A két első helyezett közül választotta ki aztán a zsűri a szervezőkkel együtt a fesztiválok történetében első alkalommal odaítélt Magyarország legkiválóbb pálinkáját, ezt a fődíjat pedig a Kaiser Kft. málnából erjesztett párlata kapta meg. A fesztivál keretében újabb tagokat fogadott soraiba a Magyar Pálinka Lovagrend. Habsburg György trónörökös, a lovagrend tiszteletbeli fővédnöke és Lovász Sándor ceremóniamester számára idén többek között az a nemes feladat jutott, hogy lovaggá üsse Lomnici Zoltánt, a magyar legfelsőbb bíróság elnökét, aki közölte: a pálinka olyan érték, amelyhez szívesen adja a nevét. Jelentős részvétellel zajlott az ugyancsak hagyományosnak számító össznépi koccintás is: a Gyulai vár tövében egyszerre mintegy hétezren koccintottak kisüstivel. „Szeretném, ha néhány éven belül Európa legnagyobb gyümölcspárlat-megmérettetésévé nőné ki magát a gyulai pálinkafesztivál” – nyilatkozta a Krónikának Lovász Sándor, aki érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy csak a kulturális programokra 5,5 millió forintot költött az általa vezetett békéscsabai Lovász Reklámiroda. Különben a fesztiválszínpadon idén többek között a Deszperádó, a Beathoven, az Apostol, Lagzi Lajcsi Dáridója, Koós János és Kovács Kati szórakoztatta a Gyulára látogató közönséget.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött

Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.

Égi tünemény: így festett a holdfogyatkozás Kolozsvár fölött
2025. szeptember 05., péntek

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek

Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping egy bekapcsolt mikrofon mellett beszélgettek arról, hogy akár örökké is élhetnek
2025. szeptember 03., szerda

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

Szülői felügyeletet vezetnek be a ChatGPT-nél
2025. augusztus 28., csütörtök

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk

Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.

Nem telik megfelelő étkezésre – uniós viszonylatban elég rosszul állunk
2025. augusztus 27., szerda

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben

A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.

Egy lassan eltűnő iskolai tantárgy tehetné ellenállóbá a jövő generációit az álhírekkel szemben
2025. augusztus 26., kedd

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet

Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.

A nemzetközi kutyanap az ember egyik leghűségesebb barátjára hívja fel a figyelmet
2025. augusztus 24., vasárnap

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)

A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.

Vásári forgatag a Farkas utcában: a Kolozsvári Magyar Napok színes kavalkádja (VIDEÓ)
2025. augusztus 22., péntek

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben

Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.

A Tate fivérek az apokalipszisra készülnek: 3,9 millió dolláros bunkert építtetnek Bukarestben
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában
2025. augusztus 20., szerda

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT

Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.

Táncosok színes forgataga varázsolt ünnepi hangulatot Kolozsváron - KÉPRIPORT