
A március 15-én megújult közmédia bemutatkozása nem sikerült úgy, ahogyan azt a nézők várták, az első nap sugárzott tartalom hiányosságaival élénken foglalkozott a magyarországi sajtó.
2015. március 16., 16:222015. március 16., 16:22
A legtöbb újságcikk kitért arra, hogy technikai és emberi tévedések nehezítették a műsorfolyamot, sok hanghiba, kapcsolási hiba történt. Vasárnap számtalan bakit fedeztek fel a nézők a megújult M1 hírcsatorna műsorában: adott pillanatban el is sötétült a képernyő a kapkodás következtében.
„Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit. Fel voltam készülve arra, hogy apróbb hibáinkat felnagyítják majd, de ez azért van, mert súlya van annak, amit csinálunk, szem előtt vagyunk, néznek bennünket. Az első nap számlájára lehet írni a hibákat, de ezek ugyanúgy megvannak az internetes portáloknál is, csak azok nem kapnak nagy publicitást, lehet, hogy mi érdekesebbek vagyunk \" – mondta az Origónak Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója. Leszögezte, a kollégái is érzik ennek a súlyát, és még jobban összpontosítanak majd.
Az Origón az is olvasható, hogy a megújult M1 és a nemzeti főcsatornává változott Duna TV nézettsége egyébként más-másképpen alakult vasárnap. Előbbi rontott szokásos vasárnapi nézettségén, utóbbi viszont látványosan javított, a Forma–1 közvetítése miatt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!