
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 26., 10:242010. április 26., 10:24
A Régió Magazin, a Glenwood Marketing és a székelyudvarhelyi Chronos által szervezett Tiszta városok akció több száz, környezetének védelmére odafigyelő fiatalt mozgatott meg.
A Művészeti Gimnáziumból, a Bolyaiból és a Református Kollégiumból érkező három, húsz-húsz fős gimnazista csapat elméleti és gyakorlati versenypróbákban mérte össze tudását. Már az első feladvány a környezetvédelemhez kapcsolódott, amikor a diákoknak egy „zöld nevet” kellett találniuk az általuk képviselt csoportosulás számára. Nem hiányoztak az általános műveltségről tanúbizonyságot tevő kérdések, meg a nem mindennapos feladványok.
A minél távolabb szálló papírrepülő elkészítése még a könynyebbik megpróbáltatások közé tartozott, de amikor a versenyzőknek az utcáról összegyűjtött pillepalackokból és műanyag poharakból kellett minél hosszabb kígyót készíteniük, az már jobban igénybe vette a résztvevők fantáziáját.
A tanulók számos, akár katalógusba kívánkozó természetvédelmi jelenséget kaptak lencsevégre, majd az általuk megfogalmazott kérdésekből komoly közvélemény-kutatást végeztek a városlakók sorában. Az első helyet végül a művészetisek nyerték el, de a szervezők úgy döntöttek, a másik két csapatnak is díjazzák a rendkívüli hozzáállását és leleményességét.
A történtek Borbély László környezetvédelmi miniszter tetszését is elnyerték, aki a Kultúrpalota színpadjáról külön gratulált a résztvevőknek. Később a Miss Éden címért vetélkedő lányok vették birtokba a színpadot, akik, többek között műanyag palackokból, folyóiratokból, szigetelő-szalagból, szúnyoghálóból, faforgácsból vagy szemeteszsákból készült ruhakölteményeket is bemutattak. A zsűrinek a marosvásárhelyi Szatmári Imola nyerte el leginkább a tetszését, a közönségét pedig a szintén helybéli Bóni Melánia kápráztatta el, illetve a lányok után fellépő tévés megasztár, Király Viktor.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.