
Díszőrségváltást tartottak – idén első ízben – a hétvégén az udvarhelyi Székely Támadt-várban, a rendezvény alkalmával új taggal is bővült a székely darabontok csapata.
2014. június 09., 19:162014. június 09., 19:16
„Éreztem, hogy szavaimnak súlya van” – mondta a vár frissen avatott védelmezője, Vitos Ödön. Fazakas Szabolcs, a rendezvény ötletgazdája rámutatott, a csapat utánpótlásával nincsenek gondok, hiszen már más városokban tanuló darabontok is megpróbálnak idejük függvényében részt venni az eseményeken.
Jövőbeli terveik közül kiemelte, szeretnének létrehozni egy múzeumot, ahol a korabeli katonák fegyverzetét és ruházatát tekinthetnék meg az érdeklődők, és fontos a darabontok felszerelésének bővítése is. Ezenkívül folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre inkább bevonjuk a projektbe a helyi közösséget – részletezte az ötletgazda.
A szervezők közölték, hogy a nyár folyamán minden péntek este hét órától megtekinthető lesz a darabontok őrségváltása a Székely Támadt-várban.
Fülöp-Székely Botond
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!