Hirdetés

Diktatúrák testközelből

Nagy Feró Animals-feldolgozása, A felkelő nap háza gyakorta felcsendül abban a bolíviai börtönben, ahol Toásó Elődöt fogva tartják– hangzott el többek között Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírójának elképesztő, két és fél órás élménybeszámolójában az EMKE kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházában szervezett eseményen.

Kiss Előd-Gergely

2013. január 28., 08:182013. január 28., 08:18

Lukács elmondta, Tóásó Előd esküvőjére sajnos nem tudott elmenni, mert rengeteget húzták-halasztották, és nem lehetett előre kiszámítani, mikor kerül rá végül sor. A Nyitott szemmel: Egy demokrata dikta-túrái című eseményen Laczkó Vass Róbert faggatta a világ szinte valamennyi diktatórikus berendezkedésű államát bejárt újságírót.

Elsőként Bolívia és a La Paz-i börtönben fogva tartott Tóásó Előd története került terítékre, akit 2009 óta tartanak fogva az Evo Morales elnök elleni terrorista összeesküvésben való, állítólagos részvétele miatt. Lukács beszámolója szerint: európai szemmel nézve valószerűtlen állapotok uralkodnak Dél-Amerika legszegényebb országában. Bolívia törvényei szerint a börtönbe jutottak nem kapnak élelmet az államtól, a rokonok viszont naponta élelmet vihetnek hozzátartozóiknak. Tóásó szerencséje az volt, hogy egy La Paz-i magyar nő tudott ételt vinni neki. Lukács Csaba emlékeztetett: Tóásó Előd Eduardó Rózsa Flores meghívására utazott ki Bolíviába. Az informatikus Tóásót elsősorban a remek munkaajánlat csábította, Rózsa Flores ugyanis a szakmájában ajánlott jól fizető állást: honlapokat kellett programoznia, illetve titkosítania. Ez olyan jól sikerült neki, hogy a Rózsa Flores számítógépében tárolt információkhoz a mai napig nem fér hozzá a bolíviai hatóság. Tóásó életét az mentette meg, hogy 2009 áprilisában a Rózsa Florest, az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Martin Dwyert rajtaütés során kivégző kommandóosztag parancsnoka türelmetlen volt. A Las Americas szállodában, ahol a végzetes éjszakán megszálltak, Tóásó szobája esett legtávolabb a bejárattól. A katonák felsorakoztak a szállodai szobák előtt, és az ajtón keresztül lőttek egy sorozatot az ágyak irányába. A parancsnok nem várta meg, amíg az utolsó katona is elhelyezkedik, kiadta a tűzparancsot: a zajra Tóásó Előd kiugrott az ágyból, mielőtt a 13 lövedék becsapódott volna. Lukács szerint Evo Morales államfőnek hatalma megszilárdítása szempontjából épp kapóra jöttek a „külföldi balekok”. Az első indián származású államfő kőkeményen államosít, valamennyi politikai ellenfelét börtönbe záratta. Ráadásul az amúgy sem dúskáló országot súlyos gazdasági válság is sújtja: már azok az indiánok is tüntetnek ellene, akik megszavazták.

Kokaingyár a luxusbörtönben

Lukács Csaba ugyanakkor elmondta: az első bolíviai útja során a baptista szeretetszolgálat tagjaként érkezett meg, a dél-amerikai országba, ugyanis újságíróként nem engedték volna be. Ráadásul Tóásó Előd féltestvérének adta ki magát, hogy bejuthasson hozzá a börtönbe. Mint részletezte, első alkalommal csak egynapos látogatási engedélye volt, másnap már csak hazugsággal tudott bejutni: egy tortával érkezett a börtönbe, mondván, hogy aznap van a magyar nemzeti ünnep. Kitartásának és egy kis csúszópénznek hála, az őrök beengedték. A 3600 méter tengerszint feletti magasságban található fővárosban Lukácsot magassági betegség kínozta, amit aztán a Tóásó Előd által készített kokatea enyhített. A bolíviai börtönben mellesleg a kokaint nemcsak hogy be lehet vinni: egyenesen ott gyártják, korlátlan mennyiség áll belőle rendelkezésre.

A San Pedro börtönnek összesen nyolc egysége van, pénzért a jobb körülményekkel rendelkező  részekbe lehet kerülni, Tóásó 80 dolláros albérletet fizet, míg az igazi elit részlegben havi 1500 amerikai dollárért lehet „lakni”. Akad olyan gengszter, akinek jakuzzija is van luxuscellájában. Az enyhébb büntetést kapott elítélteknek ugyanakkor a börtönben él a családja is, onnan járnak munkába. Mindenkinek van kése és pénze is. Tóásó Előd ugyanakkor sosem tart magánál készpénzt: szegény erdélyinek mondja magát, a bolíviaiak szemében minden európai gazdag. Egy alkalmi drogfutárként lebukott, fiatal magyarországi fiú rokkant nyugdíjas nagyanyját például Peruból azzal hívták fel: ha nem küld azonnal 5 ezer dollárt, hazaküldik unokája hüvelykujját. Sajnos haza is küldték.

Tóásó különben a börtönben végzett munkáiból él: többek között angolul tanítja az ottani rabokat. Lukács elmesélte: azt hitte, a magassági betegség miatt hallucinál, amikor azt hallotta, hogy a börtönben teljes hangerővel szól a Kormorán együttes és Nagy Feró előadásában A felkelő nap háza. Ezt az egyik gazdag elítélt hallgatta, aki hangfalakat is be tudott vitetni a börtönbe. Tóásó Előd meggyőzte az illetőt, hogy a The Animals együttes ismert örökzöldje (The house of the rising sun) eredetileg ősi magyar népdal, csak ellopták az imperialista angolok. A megtréfált bolíviai onnantól kezdve csak az „eredeti” dalt hajlandó hallgatni, mert nemcsak gazdag, de sznob is. 

Lukács Csaba azt is elmesélte, milyen kalandos módon készített fényképet Tóásó Elődről a San Pedro börtönben, az ítéletvégrehajtó intézménybe ugyanis tilos bármilyen elektronikai eszközt bevinni. Szerencsére a Boci csoki vastagsága megegyezik egy okostelefonéval. Az újságíró egy csokoládé felét letörte, majd a helyére betette a maroktelefont. Az őröknek még az idegesség sem tűnt fel, megszokták ugyanis, hogy az akklimatizációval küszködő európai turisták halálsápadtak a 3500 méteres magasság miatt. „Tóásó Előd akkor szabadulhat ki, ha a jelenlegi rezsim megszűnik” – latolgatta az informatikus esélyeit Lukács Csaba. (A pert egyébként, friss sajtóértesülések szerint, az egyik vádlott rossz egészségi állapota miatt február 4-éig elnapolták.)

A hazatérés öröme

Lukács Csaba ugyanakkor elmondta: az általa felkeresett országok közül a „leghülyébb” talán a katonai diktatúrában sínylődő Burma, ahová szintén a baptista szeretetszolgálattal jutott be. A vezető tábornok, ha tudományos előrejelzésre kíváncsi, jósoktól kér tanácsot. Az egyik jós pedig azt találta mondani, hogy a tízes nem szerencsés szám, emiatt új pénze lett az országnak, amelynek a váltószáma nem 100, hanem 90. Az újságíró szerint a legkegyetlenebb diktatúra Észak-Koreában van, ahol a napi élelmiszer-fejadag három deka rizs, a külföldiektől pedig még a mobiltelefonokat is lefoglalták. „Azért jó ezekbe az országokba ellátogatni, mert nagyon jó onnan hazatérni” – válaszolta Lukács a személyes motivációját firtató kérdésre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés