
Rangos díjat nyert a kolozsvári Untold fesztivál Fizess vérrel kampánya, amely Európa legjelentősebb, „Cannes Lions" elnevezésű kreativitás versenyének PR-kategóriájában söpörte be az elismerést.
2016. június 22., 16:222016. június 22., 16:22
A tavaly első ízben szervezett, nagy tömegeket vonzó elektronikus zenei fesztivál az idei, augusztus 4. és 7. között tartandó kiadáson is folytatja véradásra buzdító kampányát. A franciaországi nemzetközi kreativitás fesztiválon Ezüstoroszlán díjat nyert akció keretében kedvezményesen lehet belépőt váltani a kolozsvári rendezvényre.
Aki július 17. és 19. között vért ad a bukaresti és kincses városbeli mobil véradó központokban, napijegyet kap a fesztiválra, aki pedig júlis 10. és 24. között az ország bármelyik véradó központjában vért ad, speciális, 199 lejes áron válthat bérletet. „Ez az elismerés újfent hangsúlyozza a kampány jelentőségét, amelynek országos és nemzetközi szinten is óriási volt a visszhangja\" – mondta Adrian Chereji, az Untold marketingigazgatója. Mint fogalmazott, a kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, valamint arra, hogy nagyon kevesen adnak vért Romániában.
Az Untold szervezői korábban bejelentették, összesen 150 előadó lép fel a rendezvénysorozaton, köztük a Faithless, Parov Stelar, a Clean Bandit, a Scooter, a Dubfire, a Rudimental DJ és a Chase and Status. További információk az Untold fesztivál honlapján és Facebook-oldalán olvashatók.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!