Hirdetés

Díjazták a kolozsvári diáktalálmányokat

Játékra fel! Csete Annamária és Szabó Levente a jövőben összetettebb ötleteket is megvalósítana •  Fotó: Csete Annamária

Játékra fel! Csete Annamária és Szabó Levente a jövőben összetettebb ötleteket is megvalósítana

Fotó: Csete Annamária

Dicséretet kaptak a Greenfoot elnevezésű programozási verseny országos szakaszán a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Báthory István Elméleti Líceum diákjai. A középiskolás tanulók a játékok megalkotásáról, terveikről beszéltek lapunknak.

Bede Laura

2020. március 26., 15:162020. március 26., 15:16

Elismerésben részesült Velican László The Vacation elnevezésű játékprogramja a Greenfoot nevű, középiskolásokat megszólító verseny országos szakaszán. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzős diákja már 10. és 11. osztályban is részt vett a programozási megmérettetésen, akkor a legjobb 20 közé jutott, viszont most már a top tízben dicséretet kapott.

A Greenfootba egyébként kétfős csapatok nevezhetnek be, de az apáczais tanuló egyedül szeretett volna versenybe szállni, ezért beírta egy osztálytársa nevét, és egymagában készítette el a játékprogramot.

Hirdetés
Idézet
Nagyon megtetszett a szoftverfejlesztés, és főként az, hogy a diákok így egyedül megtanulhatnak programozni. A játékprogramomnak három része van: egy történetes mód (story mode), egy játékokat tartalmazó rész (games) és egy tutorial rész, ahol az utasítások találhatók”

– mondta el a Krónika érdeklődésére Velican László. Hozzátette, az első részben a játékos három utazási célpont közül választhat: Alaszka, Egyiptom és Velence. Mindhárom választás esetén a játékosnak két küldetést kell teljesítenie: egy gyűjtögetős feladatot, és egy olyat, amelyben harcolnia kell annak függvényében, hogy milyen utazási célpontot választott. A második résznél három játék van, egy tanító és két szórakoztató jellegű – ismertette fejlesztését a tanuló. Kifejtette, a programon főként szabad idejében dolgozott, több hónapot is igénybe vett a munka.

Velican László továbbfejlesztés esetén elérhetővé szeretné tenni mások számára is játékprogramját •  Fotó: Velican László Galéria

Velican László továbbfejlesztés esetén elérhetővé szeretné tenni mások számára is játékprogramját

Fotó: Velican László

A kincses városi diák a játék szabadalmaztatásán még nem gondolkodott, de ha továbbfejleszti, akkor mindenképpen elérhetővé szeretné tenni mások számára is.

Lapunknak azt is elmondta, érettségi után a Babeș–Bolyai Tudományegyetem informatika vagy matematika–informatika szakán folytatná tanulmányait.

Az első részben három utazási célpont közül választhat a játékos •  Fotó: Velican László Galéria

Az első részben három utazási célpont közül választhat a játékos

Fotó: Velican László

A Báthory István Elméleti Líceum két tizedik osztályos tanulója, Csete Annamária és Szabó Levente szintén dicséretet kapott a versenyen. „A Codosaurus nevű játék lényegében egyszerű: egy dinoszaurusszal kell átugrani a szembe jövő helytelen kódokat, különben elvesztünk egy életet, viszont ha elérintjük a helyes kódokat, pontokat szerzünk” – magyarázta a Krónika érdeklődésére Csete Annamária. Hozzátette, mivel a kolozsvári iskolában nem tanulják ezt a programozási nyelvet, a fejlesztés kissé nehézkes volt az elején, viszont ketten megoldották.

•  Fotó: Csete Annamária Galéria

Fotó: Csete Annamária

Körülbelül egy hónap alatt készítették el a játékot és ennek bemutatóját. „Számunkra a verseny legnagyobb nehézsége talán az volt, hogy nem ismertük sem a Java programozási nyelvet, sem a Greenfootot, viszont megoldottuk az adódó problémákat. Elég egyszerű játékba mertünk csak belekezdeni, de most, hogy már jól boldogulunk, összetettebb ötleteket is megpróbálnánk megvalósítani” – részletezte a diáklány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés