
2010. november 18., 10:432010. november 18., 10:43
A kiválogatott szájtok fénykorukban kimagaslóan újat mutattak, de a technika fejlődése során mára elavulttá váltak. A mozgalom atyja Jim Boulton, a Story Worldwide reklámcég igazgatója. Boulton és tanácsosai az elmúlt néhány hónapot olyan weblapok tanulmányozásával töltötték, amelyek fénykorukban hatalmas elismerésnek örvendtek.
Ezeket az oldalakat az adott korszakok „modern” számítógépein fogják prezentálni, a mellettük elhelyezett időkapszulákban pedig a kiemelt időszakra jellemző CD-k és játékok lesznek. Ez a kutatómunka Boultont régészeti feltárásra emlékeztette: „Nem volt egyszerű helyreállítani ezeket a honlapokat, mert csupán az esetek 80%-ában voltak meg a szükséges kódok. Olyan is előfordult, hogy rendelkeztünk a honlaphoz szükséges kóddal, a tartalom azonban már egy másik szerveren volt. Az ilyen honlapokat nem minden esetben lehet teljesen rekonstruálni.”
Edward Jolie, a Mercyhurst College professzora szerint Boulton kiállítása nemcsak a technológia fejlődéséről szóló tanulmány, hanem a változás mögött megbúvó embert is vizsgálja: „a régészeket sem csak a technológia fejlődése foglalkoztatja, trendeket határoznak meg a közösségen belül, és ezek változását vizsgálják. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak az információszerzés útja változott meg, hanem az elvárásunk is az információszerzéssel kapcsolatban.” Boulton véleménye szerint mindegyik honlap folyamatosan fut ki az időből, maximum 5 évig virágozhatnak, attól kezdve folyamatosan veszítik el a kommunikációban betöltött meghatározó szerepüket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.