2011. november 24., 08:412011. november 24., 08:41
Hargita Megye Tanácsa november 22-én a megyeháza márványtermében indította el a megyei tanfelügyelőséggel és a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatósággal közösen a programot. Az önkormányzat elsődleges célja, hogy a megyei vezetési feladatok minél szélesebb körben átláthatóvá váljanak, másodlagos célkitűzésük pedig, hogy a fiatalok már diákkorukban megtapasztalják az említett munkakörök nehézségeit.
A programban részt vevő diákok láthatják, hogyan zajlik le egy kampány, egy választás, illetve hogyan valósul meg egy ötlet. „A fiataloké nemcsak a jövő, hanem a jelen is. Minden fiatal számára fontos, hogy milyen környezetben él, milyen utakon jár, milyen iskolában tanul, hogyan szórakozhat. Ausztriában 16 éves korukban már választási joggal rendelkeznek a fiatalok, ma a középiskolásoknak lehet és kell is legyen véleményük. Szeretnénk, ha ők is szót kapnának, és elmondanák saját véleményüket, szeretnénk, ha látnák, hogy nemcsak a pálya szélén lehet fütyülni, hanem be lehet állni játszani is” – mondta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Ladó Tihamér diák azért jelentkezett a megyeitanács-elnöki helyre, mert érdeklődik a politika, a közigazgatás iránt. „Szeretnék indulni, remélem, hogy az iskola is támogat majd. A kampányon még nem gondolkodtam, de remélem, sikeres lesz” – fogalmazott a diák. A megye öt városának (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Maroshévíz, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely) és környékének diáktanácsosai indítanak egy-egy jelöltet a megyeitanács-elnöki szerep betöltésére. Az öt jelölt közül kerül ki majd a diák-megyeitanácselnök, aki a diák-megyeitanácsosokkal közösen átveszi a megye vezetését egy napra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.