2011. március 21., 14:472011. március 21., 14:47
A Der Spiegel című német hetilap hétfőn utcára került számában három fotót hozott le az amerikai katonák kegyetlenkedésének bemutatására. A fényképek közlését a washingtoni védelmi minisztérium meg akarta akadályozni.
Két fotón az látható, hogy két katona áll egy civil holtteste mellett, és a meggyilkolt ember fejét hajánál fogva tartják, akárcsak egy vadásztrófeát. A harmadik fényképen két, háttal egymásnak döntött ülő holttest látható egy páncélos előtt.
A lap beszámolója szerint az amerikai katonák 2010 januárja és májusa között „csak úgy kedvteltetésből” gyilkolták meg afgán áldozataikat a déli Kandahár tartományban. A holttesteket feldarabolták, és fényképezkedtek a tetemmaradványok mellett.
Azóta tucatnyi katona ügyében nyomoznak a katonai rendészeti hatóságok. Ötöt közülük hadbíróság elé állítanak.
A hadsereg közleménye szerint a fényképeken látható rémtettek visszataszítóak, és mély ellentétben állnak az amerikai haderő elveivel és morális értékeivel.
A Der Spiegel írásában utalt arra, hogy az amerikai védelmi minisztérium minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a fotók ne kerüljenek nyilvánosságra, mert attól tartott, hogy megismétlődik az a felháborodás, amely az amerikai katonák által az iraki Abu Graib börtönben elkövetett kegyetlenségeket kísérte.
A német hetilap megjegyezte, hogy a nyilvánosságra hozott három fotó csak töredéke annak a hozzávetőleg 4 ezer fényképnek és videofelvételnek, amely a helyszínen készült. Ezek egy olyan háborúról szólnak, amely ENSZ-felhatalmazással, jó szándékkal kezdődött, de amely már régóta egy másik háborúvá vált - írta a Der Spiegel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!