
A befagyott tóba esett kislányt mentette meg az indiai munkás a dél-romániai városban
Fotó: Dolj megyei tűzoltóság
Craiova tiszteletbeli polgárává avatják azt az indiai vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett 5 éves kislány életét.
2026. január 18., 17:192026. január 18., 17:19
A kislány szombaton a craiovai Nicolae Romanescu parkban található befagyott tóba esett bele és fuldoklott,
„Úgy döntöttem, hogy javaslatot teszek a helyi tanácsnak, hogy adjunk a munkásnak tiszteletbeli polgári címet, az azzal járó összes előnnyel együtt. Reméljük, hogy önzetlen és emberséges gesztusa másokat is inspirál majd” – nyilatkozta a polgármester vasárnap.
Egy hónapja egy Dolj megyében működő vállalat alkalmazottja lett, mint szakképzetlen építőmunkás, és jelenleg tartózkodási engedélyt próbál szerezni.
Az indiai munkás mentő cselekedetéről több felvétel is megjelent a közösségi médiában. A férfi a kislány után ugrott a jeges tóba,
A gyermek a szüleivel volt a parkban, de egy pillanat alatt leugrott a szánkóról, és átfutott a jégen a tó közepéig. A jég megrepedt, és a kislány a vízbe esett. Apja azonnal a vízbe ugrott, hogy megmentse, de beszorult a jégbe.
A katasztrófavédelem szombaton közölte felhívását, hogy életveszélyes a befagyott vízfelületekre lépni, közleményükben a craiovai esetet hozták fel példaként.

Románia-szerte szokatlanul hideg időjárás köszöntött be és az előrejelzések szerint folytatódik az elkövetkező napokban is, ezért a katasztrófavédelem (DSU) a hipotermia (kihűlés) veszélyeire hívja fel a figyelmet.
A tartós kánikula és a vízhiány nemcsak az embereket viseli meg: a madarak és más vadon élő állatok számára is egyre nagyobb kihívást jelent. Osváth Gergely biológussal a különösen veszélyeztetett fajokról, emberi segítségnyújtásról beszélgettünk.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.
Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?
Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.
A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.
Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.
A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.
Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.
Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.
A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.
szóljon hozzá!