2010. július 27., 10:112010. július 27., 10:11
A virágkocsikat debreceni együttesek kísérik. Idén a Szent Koronát és a Gyevi bírót ábrázoló virágból készült alkotásokat már Egerben is láthatta a közönség – emlékeztetett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere hétfőn. Hozzátette: a Debreceni Virágkarnevál augusztus 16. és 21. között várja a látogatókat, tűzijátékot is terveznek, amelynek költsége jóval szerényebb, mint a fővárosié, de látványban nem marad el attól. Mivel Debrecen is kulturális fellegvár, igen lényeges, hogy bemutatkozzon Pécsett – mondta Szalay Tamás, a Pécs 2010 Kht. kulturális igazgatója.
A virágkarnevál, vagy a Debrecenből a pécsi Déri Múzeumba került Munkácsy-trilógia mind „emelik a pécsi programok fényét”. A trilógiát eddig több mint 25 ezren nézték meg – hangsúlyozta. Idén 16 virágkocsit láthat a közönség. A debreceni eseményre érkezők a többi között megtekinthetik a Debrecen város történetéről szóló ősbemutatót a Debreceni Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes előadásában, lesz R-Gokoncert, de fellép Ali Campbell, a UB40 együttes frontembere és Bobby McFerrin is. Augusztus 20-án a karneváli műsor és a virágkocsis felvonulás várja az érdeklődőket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.