Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő főszereplésével pünkösd vasárnapján, május 19-én 21.35-től láthatják a nézők az M2 tévécsatornán a Budapesti Operettszínház legújabb produkcióját.
2013. május 16., 16:342013. május 16., 16:34
A színházi közvetítésnek egy másik erdélyi vonatkozása is van, a mű, amiből a rockoperett készült, Tamási Áron Ördögölő Józsiása, az 1952-ben írt mesejáték. Dancs Annamari, aki Jázmina tündérkirálylányt alakítja, elmondta, nagyon szereti a produkciót, amelynek a zenéje slágeres. \"Gyönyörű dalokat énekelek az előadásban, a látvány pedig káprázatos. És aminek őszintén örülök, hogy igazi emberi érzéseket játszhatok el. Tündérként, szőke parókában, csodaszép ruhákban én is megélem azokat a problémákat, drámákat, amelyeket bármelyik földi halandó\" – fogalmazott az énekesnő.
A Budapesti Operettszínház számára a zenés változatot Tolcsvay László készítette, a magyar népzene legszebb motívumainak és a ma oly népszerű világzene elemeinek felhasználásával. Az előadás dalai egyszerre 21. századi módon rockosak, ám közben fülbemászóak, mint az operett-melódiák. \"Ebben az előadásban mindenki táncol, mindenki énekel, talán ettől volt olyan jó hangulatú még a próbaidőszak is\" – mondta el Somogyi Szilárd, a darab rendezője.Vári Bertalan koreográfus izgalmas és sokrétű koreográfiát épített az előadásba, a néptánctól a hip-hopig minden van benne.
Az Ördögölő Józsiás valódi mesejáték kicsiknek és nagyoknak: hazaszeretetről, árulásról és sok megpróbáltatásról. A történet Tündérországban játszódik, ahol az öreg király, Lámsza lovagi tornát hirdet. A győztes nem csak a trónt és a koronát nyeri el, hanem Jázmina hercegnő kezét is. A kérők jönnek, küzdenek (ki így, ki úgy), és a legjobb jelölt, Józsiás annak rendje és módja szerint nyer. A népmesei történet szerint végül hőseink boldogan élnének, míg meg nem halnak, csakhogy a második helyezett, Bakszén, az ördögkirály fia nem hagyja annyiban a dolgot, és elkezdődik a harc a hatalomért. A rockoperett címszereplője Kerényi Miklós Máté, Bakszénként pedig Kocsis Dénes látható. A produkció további szereplői Nádasi Veronika, Bálint Ádám, Kékkovács Mara, Peller Anna, Földes Tamás és Vizi Dávid.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!