Hirdetés

Dalok két zenekarra

Tizenegy évvel ezelőtt, saját stílust teremtve, a világon elsőként a Székelyudvarhelyen alakult Monyo Project zenekar játszott és játszik ma is cold rock műfajt. Zenéjüket alapvetően a frissesség, konkrét, sokszor egyszerű témák és dallamok jellemzik, akárcsak a zenekar gerincét képező két tag egyéniségét.

Dénes Emese

2010. november 04., 09:352010. november 04., 09:35

A Monyo Project gitárosa, dalszerzője és szövegírója, Molnár Endre, alias Monyo 1999-ben alapította a zenekart. 2002-ben a szerelem új tagot hozott a csapatba, Fazakas Ilonát (Baba), akivel boldog házasságban is élnek. Nem szokványos módon az „igen”-t egyik koncertjük alkalmával mondták ki, ahogy azt kell, talpig fehérben és folytatódott a buli. Az általuk megteremtett műfajban egyéb műfajok finom egymásra hangolása is hallható, és a tradicionális elemek díszítésként hatnak. Nemrégiben adták ki nyolcadik lemezüket. 

– Milyen újdonságot kínál új, ColdRock című lemezetek?
– Érdekessége, hogy ez teljesen angol album, slágeres zenével. Nincs annyi szólam, mint példaul az első lemezen, amely 2000-ben jelent meg Freedom címmel. Nem instrumentális zene, hanem hallgatható populáris slágerek vannak rajta, mint a Running vagy a Kiss the Sun, amelyeket a rádiók is egyre többet játszanak. Közben turnézgatunk Romániában és Magyarországon, de koncerteztünk már Görögországban és Szerbiában is. Játszottunk Budapesten ötvenezer ember előtt is, ami tényleg nagy élmény.

A zenekarban és az albumon a magyarországi csapatunkból olyan zenészek játszanak, mint Horváth Zsolt, aki egyébként a Deák Bill Blues Band zongoristája, Barát Béla, a budapesti Honvéd Zenekar állandó dobosa, Szarka Zoltán – Madár basszusgitározik, ő szerbiai származású, a kőbányai stúdióban tanult, korábban Rúzsa Magdi zenekarában játszott. Fekete István, Magyarország egyik legelismertebb trombitása, a Kőbányai Zenei Stúdió tanára is közreműködik az albumon.

– Említetted, hogy létezik magyarországi csapatotok is…
– Két Monyo Project van tulajdonképpen. Van egy Pesten, és van egy Udvarhelyen. A dalok persze ugyanazok, csak a zenekarok másak. Az itteni csapatban játszik Sófalvi Bálint dobos, Péter Attila basszusgitáros.

– És hogy oldjátok meg a próbákat?
– Kettős életünk van. Általában hazajövünk, ülünk két hónapot, körbekoncertezzük Erdélyt, majd visszamegyünk, és ott pörög az élet tovább.

– Hol vagytok igazából otthon?
– Mindenhol. Már hozzászoktunk. A legjobb, amikor itt is vagy, ott is vagy, seholse, de mégis mindenhol.

– Mi szerepel a további terveitekben?
– Annyira nem vagyunk letelepedős alkatok, inkább úgy tervezzük az életünket, hogy jövünk-megyünk a világban, legalábbis amíg nincsenek gyerekeink. Nemrég beszéltünk egyik barátunkkal Franciaországban, és most azt tervezzük, hogy kimegyünk koncertezni, természetesen francia zenészekkel. Májusban pedig, ha minden jól alakul, akkor kimegyünk Londonba, mondhatjuk azt is, hogy nyelvet tanulni és inspirálódni kicsit, vagy esetleg ott is megmérettetni.

– Legközelebb mikor láthat a közönség titeket Erdélyben?
– November 5-én és 25-én Székelyudvarhelyen lépünk fel, majd irány Budapest, hisz ott is vannak folyamatosan felkéréseink. De december 4-én ismét itthon leszünk Udvarhelyen, akkor egy nagyobb méretű koncertet adunk, aztán fellépünk Csíkszeredában is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés