
Fotó: MTI
Csúcsot döntött az idei budapesti Sziget fesztivál, ahol csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át – közölte Gerendai Károly főszervező az MTI-vel.
2016. augusztus 17., 17:102016. augusztus 17., 17:10
2016. augusztus 17., 20:142016. augusztus 17., 20:14
A szerdai közlés szerint 496 ezer fő vett részt a programsorozaton. „Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig mostanra nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a főszervező.
Idén mintegy kétszáz országából érkeztek Magyarország első számú turisztikai attrakciójára, Nigériától Vietnámig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig. A zenei koncertek mellett nagy érdeklődés kísérte az egyéb programokat is. Volt futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, utcán vonuló dobosok, Vándor Vurstli, a cirkusz sátorban az \"akrobatikát és a fürdőkádat\" kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a közönség. A látványvilág részeként szemétből és lomból épült űrkomp, polipkarokat formázó Octopuff, a csillagképeket idéző Csillagos égbolt vagy a napfénytől óvó Chillagszemű juhász.
Az 1956-os emlékév keretében 100 méter hosszú, 450 négyzetméteres felületen kaptak helyet a forradalom mártírjai. A tájékoztatás szerint a Sziget hét napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, ennek 35 százalékát a Sziget Recycling program eredményeként hasznos anyagként szállították el.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!