
Fotó: Agerpres
2010. november 08., 09:062010. november 08., 09:06
Az egyházfő a katolikus hit megerősítésének szándékával érkezett kétnapos látogatásra szombaton Spanyolországba, ahol vegyes érzésekkel fogadták. A nagy katalán építész, Antoni Gaudí 1882 óta épülő, máig befejezetlen remekének felszentelésekor XVI. Benedek határozottan kiállt a hagyományos családmodell mellett és az abortusz ellen, s közvetlenül bírálta a melegek Spanyolországban engedélyezett házasságkötését, a könnyű válást és az abortuszt.
XVI. Benedek már úton Spanyolországba, repülőgépe fedélzetén erőteljesen bírálta a fogadó ország gyakorlatát, s „agresszív egyházellenes érzelmek” miatt marasztalta el a spanyolokat. Úgy ítélte meg, hogy az ibériai országban uralkodó légkör hasonlít a múlt század harmincas éveiben, a polgárháború idején tapasztalthoz, amikor az egyház állítása szerint több mint négyezer papot és apácát gyilkoltak meg a háborúban szemben állók.
Az észak-spanyolországi híres zarándokhelyen, Santiago de Compostelában a pápa azt mondta, hogy Spanyolország különösen fontos helye azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a Vatikán az elvilágiasodás ellen tesz. A katedrális előtt mintegy hétezer hívő jelenlétében tartott miséjén a pápa arra kérte Európát, hogy „térjen vissza keresztény gyökereihez”, és „tárulkozzon ki Isten előtt”. „Tragédia, hogy Európában, különösen a 21. században, azt állították, és azt a meggyőződést terjesztették, hogy Isten az ember ellenfele és szabadságának ellensége” – mondta a pápa, hozzátéve, hogy Isten „szabadságunk alapja és csúcsa, nem az ellenzője”.
A katolikus egyházfő bírálta, hogy a modern társadalom igyekszik visszaszorítani a vallást a magánszférába. „Mi, emberek nem élhetünk sötétségben, a nap fénye nélkül. Hogy lehetséges, hogy megtagadják Istentől azt a jogot, hogy felajánlja ezt a fényt, amely minden sötétséget eloszlat?” – tette fel a kérdést XVI. Benedek, aki néhai elődjéhez, II. János Pálhoz hasonlóan Európát érintő kérdésekről beszélt. (II. János Pál 1982-ben tett látogatást Santiago de Compostelában.) A pápa egész Európát arra biztatta, hogy fedezze fel újból keresztény gyökereit. „Európának meg kell nyitnia magát Isten előtt, s félelem nélkül kell találkoznia vele. A tudomány és technológia Európája, a civilizáció és a kultúra Európája egyszersmind olyan Európa kell hogy legyen, amely nyitott a transzcendencia és a más kontinensekkel ápolt testvériség előtt” – fogalmazott a pápa.
XVI. Benedek még megérkezésekor az őt ujjongva fogadó tömeg előtt arra kérte Spanyolországot és Európát is, hogy újból erősítse meg a kereszténység gyökereit. „Felszólítom Spanyolországot és Európát, hogy az ember igaz hitére alapozva építse a jelent, és tervezze meg a jövőt, és ne csak az emberek anyagi jólétéért legyen felelős, hanem erkölcsi, szellemi és vallási szükségleteinek a kielégítéséért is” – szögezte le az egyházfő.
A pápa mindazonáltal nem tett említést a José Luis Rodríguez Zapatero vezette spanyol kormány által kezdeményezett szociális reformokról, amelyek magukban foglalták az egyneműek házasságának engedélyezését 2005-ben és a művi vetélésre jogosultak körének kiszélesítését 2010-ben. Mindezen lépések a Vatikán erélyes tiltakozását váltották ki.
A spanyol kormány egyébként visszafogottan kezelte a politikáját bíráló egyházfő látogatását. José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök nem volt jelen XVI. Benedek érkezésekor, a pápát hivatalosan Felipe trónörökös és felesége, Letizia hercegnő üdvözölte Santiago de Compostelában. A kormányfő csak elutazása előtt találkozik a vendéggel.
Forrás: itt
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.