
2011. május 20., 11:292011. május 20., 11:29
Tóásó István és Szabó Zoltán csütörtök este, sötétedés után, nepáli idő szerint 19-20 óra körül érte el a 7600 méter magasan fekvő 3-as tábort, 20-30 centis hóban, a sátor felhúzása után itt éjszakáztak. A 3-as az utolsó tábor, innen indult a csúcstámadás hajnali 4 órakor. A két székely hegymászónak mintegy 600 méteres szintkülönbséget kell legyőznie a csúcsig.
Az expedíció két másik tagja – Tulit Zsombor és Sükös József – állapota javulni kezdet, miután a nepáli Katmanduban orvosi ellátást kaptak. Tulit hörghurut, Sükös pedig tüdőgyulladás miatt volt kénytelen néhány nappal korábban megszakítani a mászást.
A katmandui kórházban kapott kezelés után Tulit Zsombor már jobban van, kigyógyulóban van a bronchitisből, bár a hangja még mindig nem az igazi.
„Reméljük, hogy ez a választás, amit közösen hoztunk, hogy 20-án támadjuk a csúcsot, egy szerencsés döntés, és a mai nap alkalmas lesz a csúcsmászásra” – mondta el Tulit Zsombor az Erdély FM rádiónak.
Elmagyarázta: társai azért indultak útnak már hajnali 4-kor, hogy 12-13 órás mászás után délutánra érjék el a csúcsot. Így akár az is elképzelhető, hogy már útban vannak visszafele, de mivel nincs náluk a szatellites telefon, így csak akkor tudják értesíteni a hátramaradottakat, ha már visszaértek a 3-as vagy a 2-es táborba.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!