
Csipkék százai díszítik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum emeleti termeit – a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében nyitották meg az Erdélyi csipkék című tárlatot, amely a csipkeművészet legfontosabb központjait és technikáit tekinti át.
2015. január 21., 19:202015. január 21., 19:20
Számos érdeklődő vett részt a Székely Nemzeti Múzeum reprezentatív időszakos vándorkiállításának megnyitóján, amelyet korábban a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi közönség is megtekinthetett.
Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora elmondta, négy gyűjtemény anyagából származnak a kiállított csipkék, emellett a Haáz Rezső Múzeum gyűjteményének darabjai is kiegészítik a tárlatot, egyebek közt egy vetett ágy, valamint a székelyszentkirályi csipkék. A muzeológus hozzátette, céljuk a kevésbé ismert technikák és csipketípusok ismertetése
A megnyitón két fiatal tehetség élőben mutatta be Székelyföld leghíresebb technikáját, a székelyszentkirályi csipkeverést. A nyugat- és közép-európai összefüggő csipkeövezetek árnyékában Erdélyben is nívós csipkeművészet élt a 17. századtól kezdődően, melynek összegyűjtésére, áttekintésére nem sok hangsúlyt fektettek eddig a múzeumok.
A mostani tárlat az erdélyi csipke főként 19–20. századi kultúrtörténetét illusztrálja. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki, és főként a nyugati csipkedivat Erdélybe áramlásáról árulkodnak: egyházi tárgyak, nemesi díszruhák, átmeneti műfajú hímzett-áttört kézimunkák járultak ahhoz, hogy Erdély lakossága megkedvelje a csipkét.
A kiállítás e korai, Nyugat-Európából importált ritkaságokkal indít, majd áttér Erdély híresebb központjainak ismertetésére: torockói, segesvári, székelyszentkirályi, háromszéki vert csipkék, székelyföldi magyar rececsipkék, szatmári és háromszéki frivolitás, dél- és nyugat-erdélyi román varrott csipke, árapataki rojtkötés, majd a 19. század végétől egyre inkább teret nyerő horgolt csipke divatjára világít rá, de kitér egy háromszéki iparművész, Szentkatolnai Bálint Benedek tüllhímzéseinek és terveinek ismertetésére is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!