
Fotó: Kristó Róbert
Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban, a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitó hangversenyére várják az érdeklődőket – ezekkel a programokkal veszi kezdetét a csíkszeredai városnapok rendezvénysorozata.
2014. július 30., 19:202014. július 30., 19:20
Amint arról beszámoltunk, az idei városnapok rendezvényei még több köztérre, utcára kiterjednek vasárnap estig. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves-kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitójára és ünnepélyes zászlófelvonásra kerül sor, a jó hangulatot a csíkszentsimoni ifjúsági fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncoscsoport biztosítja.
A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origó-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz.
A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel. Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra lép, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart.
Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután koncertek és néptáncelőadások váltják egymást a legtöbb helyszínen. Vasárnap reggel Maraton és hegyikerékpár-verseny is lesz, a Mikó-várban a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origó-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek.
A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt pedig tűzijáték búcsúztatja a városnapokat.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!