Hirdetés

Csíkmadarasi és kósteleki versenyző a Fölszállott a páva fináléjában

Végéhez közeledik a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor, amelynek döntőjét december 18-án, pénteken tartják, ekkor láthatják a nézők a Duna tévében.

Krónika

2015. december 16., 13:032015. december 16., 13:03

A televíziós élő adásokba 2500 jelentkezőből 48 produkció került be – köztük sok tehetséges erdélyi fiatal is, a döntőben pedig a legjobb 10 versenyző méri össze tudását. Erdélyből a csíkmadarasi Antal Adorjánnak és a kósteleki Vrencsán Anitának drukkolhatnak a nézők.

A 10 éves Antal Adorján szóló- és párostánc-kategóriában versenyez, múlt heti, sikeres fellépésén felcsíki férfitáncokat mutatott be a zsűrinek és a nagyközönségnek. „Kicsik a házak, kicsi a falu is, magyarok vannak többen” – mondta szülőfalujáról a székely legényke, aki nemcsak tánctudásával nyűgözi le a környezetét: másodállásban bűvészkedik és hegedül is, gyűjti a kalapokat, de mindenekfelett táncolni szeret. Egy dolog van, ami nehézséget okoz számára: „hát a matekot erőst nem szeretem” – nyilatkozta.

Vrencsán Anita az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában mutatja meg tudását, a versenyre tanító bácsija, Vaszi Levente készítette fel, aki elnyerte tavaly a Fölszállott a páva közönségdíját.

„Nem kell nekem púder, én eredeti csángó vagyok” – mondta a kósteleki kislány, aki nagyon büszke a tanító bácsijára, arra, hogy a román iskola után minden nap a magyar iskolába járnak, ahol a hagyományőrzésre fektetik a hangsúlyt. Vrencsán Anita azt is elmondta, nagyon jól érzi magát az ezeréves határ tövében, és a legtöbb fiatallal ellentétben nem is szeretne eljönni onnan: „Én oda béhelyezkedtem és ott is maradok” – nyilatkozta az ifjú énekes a műsorban.

A pénteki fináléban a két erdélyi tehetségen kívül Horváth Zalán Levente, Hoksz Attila, a Bartina Néptáncegyüttes Gyermekcsoportja, Gál Tibor, Busai Bori, Mahovics Tamás, ifj. Ürmös Sándor, a Haraszti ikrek, az Alba Regia AMI Pulutyka csoportja, valamint a Borbolya csoport versenyez.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, népzenekutató, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes. A középdöntők során a nézők is átélhették a zsűri nehéz helyzetét: míg a neves grémium a kategóriák legjobbjait, azaz 4 produkciót juttatott tovább, addig a közönség SMS-szavazataival egy további produkciónak adhatott szabadkártyát.

A műsorban 4 kategóriában mutathatják meg tehetségüket a gyermekek: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; szóló- és páros táncosok; valamint táncegyüttesek kategóriájában. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés