Hirdetés

Csíki bibliamásolók Ferenc pápánál

Csíki diákokat és tanárokat is meghívtak a küldöttségbe, amely szerdán a pápai audencián adja át a kézzel írt, magyar Bibliát Ferenc pápának. 

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 12., 21:292015. október 12., 21:29

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai is részt vettek a Szentírás elkészültében: nyolcvanheten másolták az ószövetségi Józsue könyvét a Kárpát-medencei bibliamásoló akció keretében.

A küldöttség, amely ajándékul viszi Ferenc pápának a kézzel másolt, magyar Bibliát, már útban van Róma felé, a zarándokok között van a Segítő Mária-gimnázium két diákja és két tanára is – mondta el Bogos Róbert. Az iskola magyartanára, aki maga is részt vesz az utazáson, hozzátette, tanártársa, Pál László, a tizedikes csíkszentsimoni András Ákos, valamint a tizenegyedikes csíkmadarasi Czirják Ottó utazik a Vatikánba. A zarándoklatot a bibliamásolás kezdeményezője és koordinátora, a szegedi teológiai professzor, Benyik György atya vezeti. Az ajándékot szerdán a pápai audiencia keretében adják át a szentatyának.

Józsue könyvét vetették papírra

A gimnázium Erdély Imre vallástanár és az iskolavezetés kezdeményezésére tavaly kapcsolódott be a Kárpát-medencei bibliamásoló akcióba. Ennek keretében március–áprilisban mintegy három héten keresztül 87 diák és tanár másolta a megadott kritériumok alapján az ószövetségi Józsue könyvét a gimnázium kápolnájában, gyertyafény mellett – ismertette a részleteket a magyartanár. Megjegyezte, az elkészült, kézírásos Biblia 5061 oldalas: az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldalt tesz ki. A teljes művet a jelentős terjedelem miatt összesen öt – marhabőr borítású – kötetbe kötötték.

„A szentségi kápolnában papírra vetett sorok szép pillanatokat idéznek fel bennünk: a Szentírás egy-egy részével való találkozás bizonyára sokunk számára emlékezetes, hiszen a gyöngybetűk írása közben lehetetlen volt, hogy ne találkozzunk az adott rész hozzánk szóló üzenetével. A rítusszerűen eltöltött idő, amit a másolás során megéltünk, szép emlék és éltető megtapasztalás egyszerre\" – osztotta meg élményét velünk Tamás Levente igazgató, aki maga másolta a rájuk bízott Józsue könyvének első oldalát.

Ahol még másolták a Bibliát

Minden csatlakozó önkéntes egy-egy oldalt másolt, így összesen több mint ötezren vettek részt a magyar kéziratos Biblia elkészültében. Mint azt a Magyar Kurír katolikus hírportál írja, Magyarországon még soha nem másolt kézzel ennyi ember Szentírást, ugyanakkor még soha nem volt példa arra, hogy ilyen széles ökumenikus összefogásból jöjjön létre a Biblia magyar fordításának kéziratos másolata.

Sok kis településen, polgármesteri hivatalokban, könyvtárakban, plébániákon és lakótelepeken, magánházakban, sőt a Magyar Nyelv Múzeumában is másolták a szöveget. Az országosra tervezett bibliamásolási kezdeményezés átlépte a határokat: Belgiumból, Olaszországból, a Felvidékről, Délvidékről és Erdély több településéről – Gyulafehérvár, Kolozsvár, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Csíkcsomortán, Vacsárcsi – csatlakoztak önkéntesek.

A bibliamásolás eredeti terve 1983-ban fogant, amikor a soltvadkerti lelkigyakorlatos üdülőház vendégei másolni kezdték Máté evangéliumát. A bibliamásolás 1988-ban megszakadt a lelkigyakorlatos ház bezárása után, majd 2014-ben Benyik György plébános karolta fel újra, a Szent Gellért-templom negyvenéves jubileumára készülve. A munka a szegedi katolikus plébániákon folyt, és fokozatosan szélesedett ki: csatlakoztak a helyi protestáns közösségek, valamint Kárpát-medence-szerte számos közösség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés